Szent István király ünnepén szentmise Székesfehérváron - beszámoló

2012. 08. 20. | | 2012. 08. 20.

 

Fejér megye, Székesfehérvár városa és a Székesfehérvári Egyházmegye együtt ünnepelte augusztus 20-át, Szent István király napját a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam fennállásának emléknapját.

 

 körmenet a Szent István ereklyével

 

„Méltó, hogy évről-évre megidézzük Szent István alakját, aki az Egyház törvényeit megtartotta és alattvalói igazi javát kereste” - mondta köszöntőjében Spányi Antal székesfehérvári püspök, az országalapító szent király ünnepén.

Az ünnepi szentmise elején a megyés püspök köszöntötte Takács Nándor nyugalmazott fehérvári püspököt, a megjelent papságot, az országgyűlési-, megyei,- és városi képviselőket, a kormányhivatal, a megye és a város vezetőtestületének minden megjelent tisztségviselőjét, a lovagrendeket, és a híveket. Külön köszöntötte a mintegy százfős, csángóföldi zarándokcsoportot, akik azért érkeztek Székesfehérvárra, hogy részt vegyenek a hagyományos ünnepi szentmisén és körmeneten.

A megyés főpásztor ünnepi beszédében kifejtette: a magyar katolikus egyház történetében Szent István kultusza kétségtelenül a nemzeti történelemhez kapcsolódó legjelentősebb kultusz, de a magyar nemzet ünnepeinek sorában is a legjelentősebb nap a szent király emléknapja. A történelem során a Szent István-i kultusz újbóli felébresztésének komoly szerepe volt a magyarság összetartásában, hisz egy közösség, egy nemzet csak a múlt közös vállalásában lehet egységes. Ahogy minden családban kialakulnak szokások, ünnepek, amelyek összekötik a családtagokat, úgy a Szent István-i hagyomány őrzése is egy nemzetet tarthat össze, önazonosságot adhat tagjainak. „A szent király ünnepe nemzeti ünnep, határokon túl és határainkon innen is minden magyar számára. Megünnepli hívő és a hit örömét nem ismerő is. Nekünk itt Székesfehérváron különösen is nagy ünnep, hiszen a mi városunk a Szent Király városa! Ez kötelez bennünket!” – hangsúlyozta a megyés püspök.

Székesfehérváron az augusztus 20-i ünnepség és a körmenet hagyománya 1988-ban újult meg, amikor 40 év után a székesfehérvári Szent István Bazilikától a fejereklyét először kísérték a megjelent egyházi és állami vezetők Szent István sírjához. A város legbecsesebb keresztény ereklyéjét azóta minden évben, szent királyunk egykori bazilikájának területére viszik.  A székesfehérvári prépostság világi, és egyházi értelemben is egyfajta „nemzeti szentély”, kultuszhely volt és az emlékhely szeretne ma is az lenni.

 

Szentbeszéd meghallgatása:   

 

A rendszerváltozás óta huszonnegyedik alkalommal megtartott, a hermát és a koronázási jelvények másolatát kísérő körmenet végén dr. Cser-Palkovics András polgármester az államalapító király sírjánál beszélt. Ünnepélyesen bejelentette, hogy Szent István halálának 975. évfordulójára és az 1938-ban a városban tartott országgyűlés 75. évfordulójára emlékezve; a 2013-as emlékév kiemelkedő eseménye lesz augusztus 14-e, az országfelajánlás ünnepére érkező Szent Jobb ünnepélyes fogadása.

A polgármester beszéde után a székesfehérvári püspök a hagyományok szerint elimádkozta az országfelajánló imát, és kérte Szent István közbenjárását hazánkért és nemzetünkért. Ezután a körmenet az ünnepség alatt végig szolgáló Vox Mirabilis énekkar és a Fehérvári Katonazenekar kíséretében visszaindult a Szent István fejereklyéjével a város főterére, ahol a megyés püspök megáldotta az új kenyeret.

BPK
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor

 

A szentbeszéd letöltése írott formában:   1208szentistvanmise_homilia.pdf

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk