Széles körű összefogást és gyűjtést indított az egyházmegye a bazilika teljes helyreállítása céljából. Ehhez járul hozzá a Vox Mirabilis Kamarakórus jótékonysági hangversenye, amelyet szeptember 27-én 19.30 órától tartanak a Szent István Bazilikában Dobszay Péter karmester, orgonaművész közreműködésével.
Spányi Antal püspök hangsúlyozta, hogy a Szent István Bazilika központi helyet foglal el az egyházmegye liturgikus életében és a város kulturális életében is, ezért mindent megtesznek a teljes felújítás érdekében. Elmondta, hogy a Bazilika utolsó felújítása megfelelő anyagi háttér nélkül történt, valószínűleg ezért roppanhatott meg és nyílt szét a tetőszerkezete, amelyben súlyos statikai problémák keletkeztek. Az épület erőjátéka megváltozott, a tetőszerkezet súlya a falakra nehezedik, amelyek nem bírják el a nyomást. A tetőszerkezet felújítása mintegy 500 millió forintba kerül majd. Székesfehérvár Önkormányzata és Magyarország kormánya jelentős támogatást - 100 millió, illetve 380 millió forintot - adott a szükséges munkák elvégzéséhez, de civil szervezetek, egyházközségek és magánemberek is adományokat ajánlottak fel.
Egyidejűleg széles körű összefogást és gyűjtést indított el az egyházmegye a bazilika teljes helyreállításának céljából. Ennek első lépéseként megindították a teljes külső felújítás tervezését, Örökségvédelmi engedélyeztetését. A bazilika teljes felújítása mellett a hosszabb távú tervek közé tartozik, hogy az egész környék megszépüljön, a környező terekkel, épületekkel együtt. Ennek megvalósítására az egyházmegye a várossal közös pályázatot kíván benyújtani az uniós források lehívására a 2014-2020-as támogatási időszakban.
Zemlényi Katica, a Vox Mirabilis Kamarakórus karigazgatója elmondta, hogy az egyházmegye számos alkalommal biztosított helyszínt fellépéseikhez, ezért most úgy érezték, rajtuk a sor, hogy segítsenek és megpróbáljanak visszaadni valamit a kapott támogatásból. Szeptember 27-én jótékonysági estet szerveznek fehérvári művészek és Dobszay Péter karmester, orgonaművész közreműködésével, hogy megnyíljanak a szívek és a pénztárcák a bazilikáért. Várják mindazokat, akik szeretik a komolyzenét és szeretik a Szent István Bazilikát. A koncerten felcsendülnek Mozart művek és Vivaldi Glóriája is.
Az egyház az adományoknak külön számlaszámot nyitott, a hozzájárulásokat a
CIB 10702105-19821780-52000001
számlaszámon várják.
Szöveg:
Gáspár Péter
www.szekesfehervar.hu
Videó: Somogyi Tamás és BPK
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | ||||
| 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
| 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
| 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
| 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk