Szent Imre-nap a névadó iskolájában - beszámoló

2022. 11. 09. | | 2022. 11. 12.

 

 

Kis apródok fogadalma hercegi védőszentünk ünnepén

„A királynak ifjú sarja
az igaz törvényt akarja
s nékünk vígasságot ad:
árbóc ő, magasba szállva,
nincs is erdőn semmi szálfa
délcegebb és magosabb.”

(Kosztolányi Dezső: A királynak... – részlet)

2022.11.09. - Iskolánk védőszentje, Szent Imre herceg emléknapját megelőzően Csák Lajos igazgató úr, Ugrits Tamás püspöki biztos atya, valamint az iskola közösségének képviseletében megjelent diákönkormányzati képviselők elhelyezték az iskolai templomunk melletti Szent Imre-szobornál az emlékezés és a tisztelet koszorúját.

A koszorúzást követő nap reggelén Tamás atya mutatott be szentmisét azon a helyen, ahol egykor a királyi palota, a herceg szülőhelye állhatott. Tamás atya szentbeszédében felidézte Imre, az örökifjú herceg – tanulástól, küzdelemtől sem mentes – életét, például állítva őt a jelenlévők elé. Bátorságra, kitartásra, szorgalomra, lelki erősségre buzdította növendékeinket, akik e tulajdonságokkal felvértezve érhetik el, hogy környezetük tagjai, szüleik, tanáraik és társaik is büszkén, a ma ifjúságának példaképeiként tekintsenek rájuk.

Ünnepi összejövetelünk az iskola aulájában folytatódott, melynek színpadján először Szent Imre herceg emléke előtt tisztelegtünk a Vasi Krisztina tanárnő által felkészített 5.b osztályos növendékeink műsorával, mely – egy különleges dal kíséretében – a herceg halálának egy lehetséges helyszínére, Soltszentimrére kalauzolt bennünket.

Ezt követően került sor első osztályosaink, valamint magasabb évfolyamokra érkezett tanulóink fogadalomtételére. Kis elsőseink a tanító nénik – Péti Zsuzsanna Klára és Kozári Csenge, valamint Schreinerné Rodler Katalin és Farkas Júlia – vezetésével hetek óta gyakorolták bemutatkozó műsorukat, mellyel jelen lévő, a teljesítményükön álmélkodó szüleiket, nagyszüleiket is meglepték. Két, állatokról szóló kis színdarabjuk, számos szöveg és dallam megtanulásával máris valódi áldozatot hoztak közösségükért, szorgalmukkal, figyelmes készületükkel igyekeztek építeni azt.

A bemutatkozást követően aztán letették fogadalmukat, melyben megígérték, hogy méltó tagjai lesznek közösségünknek. Örömmel vették át ezt követően az eskü szövegét tartalmazó, névre szóló emléklapokat a tanító néniktől, s büszkén léptek Csák Lajos igazgató úr elé, aki kézfogásával, valamint az iskolai gallérok és nyakkendők átadásával fogadta őket a közösség tagjaivá.

Tamás atya végül kis kereszttel ajándékozta meg valamennyi új növendékünket, emlékeztetve őket arra az odaadó, másokért élő, igaz szeretetre, mely nem csak családjaikat, hanem iskolai közösségünket is összetartja.

Dunai Rita Eszter
Fényképeket készítette Nagy Anikó Éva



Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk