November 23-án, vasárnap 17 órakor a Duna Palota Színháztermében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Szent Erzsébet rózsája-díj átadása alkalmából jótékonysági rendezvényt szervez. Árpád-házi Szent Erzsébet emléknapjához kötődően az elismerést dr. Erdő Péter bíboros az MKPK elnöke adja át. Az ünnepségen részt vesz Spányi Antal püspök.
A Szent Erzsébet rózsája-díj
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat kezdeményezésére „Szent Erzsébet rózsája” elnevezéssel díjat alapított az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére, és a díjazott személyes példájának felmutatására.
A díj Pálffy Katalin szobrászművész alkotása. A „Szent Erzsébet rózsája” díj 95 mm átmérőjű bronzérem, mely előoldalán rózsát ábrázol, hátoldalán a következő felirat található: „Szent Erzsébet rózsája díj; Magyar Katolikus Püspöki Konferencia”.
A díjazott immár hagyományosan több kiegészítő díjban is részesül. Márk Gergely rózsanemesítő a 2000-ben Rómában aranyéremmel jutalmazott Szent Erzsébet emléke elnevezésű rózsafajta töveit ajándékozza a kitüntetettnek, Tőzsér József rózsaszentmártoni pékmester és felesége pedig a díszesen elkészített Szent Erzsébet kenyérrel kedveskednek neki. A Szent Erzsébet rózsája-díj átadásának emléket állító bélyegív bekeretezett díszpéldányát is megkapja a díjazott Hermann István jóvoltából.
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk