2021.10.07-10. - Több mint 8 000 fiatal vesz részt a hétvégén a 72 óra kompromisszum nélkül háromnapos önkéntes, ifjúsági akcióban, összesen közel 100 településen. 14. alkalommal szervezi meg a három történelmi keresztény egyház 2021. október 7. és 10. között az akciót, mely során a magyarországi és a határon túli magyar fiatalok együtt tesznek másokért, és segítenek ott, ahol szükség van rájuk.
Ünnepélyesen megnyitották a tizennegyedik 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes ifjúsági akciót. A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház rendezésében és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával megvalósuló akció keretében országszerte és határon túl több ezer fiatal fogja megmutatni, hogy önkénteskedni jó, hiszen többé válunk általa. „Ne félj, mert veled vagyok!” – szól az akció mottója, ami arra utal, hogy mindig számíthatunk egymásra.
A teljes sajtóközlemény: 72ora-2021-sajtokozlemeny.pdf
Müller Eszter
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk