1989. február 11-én - a rendszerváltozás "előestéjén" - az esztergomi bazilikában Paskai László bíboros úr öt új püspököt szentelt fel. Az azóta elhunyt Ács István egri és Dékány Vilmos esztergomi segédpüspököt, valamint Dr. Takács Nándor székesfehérvári, Mayer Mihály pécsi püspököt, és Várszegi Asztrik OSB pannonhalmi főapátot. A három főpap Spányi Antal megyés püspök meghívására a székesfehérvári székesegyházban emlékezett meg felszentelése évfordulójáról.
A kiemelkedő ünnepen részt vett S.E.R. Alberto Bottari de Castello Magyarország apostoli nunciusa, jelen voltak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, a jubiláló püspökök paptestvérei, és számos hívő.
A vendéglátó szeretetével köszöntötte a jubiláns püspököket Spányi Antal megyés püspök, aki az ajándékok átadása után felkérte a vatikáni nagykövetet szóljon az ünnepeltekhez. A nuncius köszöntőjében elmondta: nem gyakori az egyház életében, hogy egyszerre öt püspök szentelését ünnepeljék, ezért nagy öröm, hogy elhozhatta a Szentatya üzenetét, különleges áldását a jubiláló atyáknak.
A hálaadó szentmise főcelebránsa, az egykori társszentelő püspök dr. Seregély István ny. egri érsek volt, aki a közelmúltban ünnepelte püspökké szentelésének évfordulóját. „Az én püspök nemzedékemet előre nem látott események és feladatok elé állította az Úr. Bár 25 éve megszűnt a szorongattatás ideje, alig vettük észre, hogy egy kifinomultabb támadással, az Isten nélküli világot akaró áramlattal kell szembenéznünk és megmaradnunk az örök élet útján” - hangzott el szentbeszédében. „Örömmel vállaltuk a ránk bízottak, Isten népe szolgálatát, hogy pásztorként őrizzük és hirdessük Krisztus üzenetét, mert bíztunk benne, hogy Ő mindvégig, hűségesen velünk lesz.” Majd hozzátette: Mindezek után örvendezve, az Isten áldotta 25 esztendőnek hálát adva, megköszönjük Isten ajándékát, hogy hűségesek maradtunk. Bocsánatot kérünk a hiányosságainkért, a mulasztásokért, és ragaszkodó szeretettel vetjük bizalmunkat Istenbe, az Ő irgalmasságába.
A szentmise végén Dr. Várszegi Asztrik főapát köszönő szavaiban hálával emlékezett a 25 évvel ezelőtti eseményekre. Megköszönte Alberto Bottari de Castello nunciusnak, hogy közvetítette a Szentatya áldását, Seregélynek István ny. érseknek, hogy nemcsak 25 évvel ezelőtt, hanem azóta is mindig mellettük állt, Spányi Antal püspöknek, hogy testvéri szeretettel lehetővé tette az ünneplést. Az egész ünneplő közösségnek azt kívánta, hogy Isten növelje mindannyiukban az iránta való szeretetet, az Ő dicsőségére.
A koncelebrált főpapi szentmise a három jubiláns püspök közös áldásával zárult.
BPK
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás és BPK
Korábbi évek eseményei:
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | |||
| 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
| 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
| 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
| 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk