Püspöki szentmise Krisztus Király ünnepén - beszámoló

2010. 11. 21. |

 

fáklyás menet

 

Krisztus király, azaz az Almássy-telepi egyházközség három napos lelki és közösségi rendezvényekkel ünnepelte búcsúnapját, melynek vasárnapján Spányi Antal megyés püspök tartott ünnepi szentmisét.

Kiss János plébános atya meleg szavakkal köszöntötte a főpásztort. Eztán Zemlényi Jánosné Katica 25 éves kántorságáért, szolgálatáért püspöki elismerésben részesült. A zenei szolgálatot végző egyházközség énekkara az Ároni áldást énekelte el.

Spányi Antal szentbeszédében elmondta, hogy Krisztus király ünnepével a világ nehezen tud mit kezdeni. A királyság fogalmát már nem érti a mai ember, idejét múltnak tekinti. Krisztust kigúnyolták, bántották: máshogy képzelünk egy királyt. Az Üdvözítőt váró ószövetségi zsidó népben is másféle kép élt a Messiásról, nem olyan, ahogy Krisztus megérkezett.

Hogyan király tehát Krisztus? Országa nem látható, hétköznapi gondolkodásunkban nem értelmezhető; ereje pedig nem valamiféle megszokott hatalmi szervezet erejében áll. Krisztus országa nem fizikai valóság, hanem lelki, szellemi közösség. Királysága ott valósul meg, ahol az emberek szívükbe fogadják Isten törvényét, testvérként tekintenek egymásra és építik a szeretet országát.

Ez az ország egyszerre volt jelen mindig is, ugyanakkor folytonosan várakozunk rá, vágyakozunk utána. Ahol a szeretet van jelen, ott van Isten országa; a keresztény embernek erről az országról kell tanúságot tennie egy olyan világban, amiben az erőszak, az önzés látszik uralkodni.

A média szereti elhallgatni azt a tényt, hogy a keresztényüldözés nem a múlté; ma a legüldözöttebb közösség a keresztények közössége. Hitükért sokan napjainkban is életüket adják. A tanúságtevés mindannyiunk dolga. A helyünkön kell megtenni azt, amit Krisztus kíván tőlünk: hajoljunk le az elesettért, támogassuk meg a segítségre szorulót, gyakoroljuk a felebaráti szeretetet. A megújulást kinek-kinek magán kell elkezdenie és folyamatosan a megtérés állapotában kell járnia.

Krisztus szeretetéből forrásozva nekünk kell először szeretni. A szeretet országa így tud elérkezni, és közösségeink így tudják tanúsítani, hogy Krisztus országa jelenvalóság. Szeretnünk kell azokat, akikkel találkozunk, de imádságainkkal támaszai lehetünk minden embernek, hiszen az imádság Istenben összeköt, kapcsolatot teremt köztünk.

 

Homília meghallgatása: 

 

Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan megáldott Szent Erzsébet kenyeret osztottak a mise befejeztével, és mint minden templomban a mai vasárnapon, a perselyadomány a Karitász javára történt.

A három napos Krisztus Király Napok nyitó szentmiséjét Korzenszky Richárd OSB tihanyi perjel celebrálta pénteken, majd az egyházközség közössége gyertyás, fáklyás körmenettel vonult a budai úti kereszthez. Ezt követte a perjel fényképeit bemutató kiállítás megnyitója a közösségi házban, ahol az egyházközség a vasárnapi püspöki szentmise után vendégül látta a megjelenteket. A főpásztor asztali áldása után agapé következett és kötetlen beszélgetés folyt.

 

- Marian -
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Video: - BPK és Somogyi Tamás -

 


 

Korábbi évek beszámolói:


Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk