Püspöki áldás az Ercsi Cukorgyári kápolnára - beszámoló

2014. 09. 20. | | frissítve 2014. 09. 23.

 

 

Megmentették az ercsi templomot
Isten dicsőségére, Szent Erzsébet tiszteletére

Püspöki szentmisével és emléktábla avatással emlékeztek meg az ercsi cukorgyári kápolna 80 éves jubileumáról. Az 1934-ben igényes kivitelezésben megépült egyhajós, torony nélküli neogótikus kápolnát, a helyiek a város „ékszerdobozának” nevezik.

„A Fejérmegyei Czukorgyár Részvénytársaság igazgatója, Körbel Henrik kezdeményezte az építkezést, és a Darufalvi Patzenhofer család anyagi áldozatával, valamint a cukorgyárban dolgozók adakozásával és munkájával készülhetett el a templom.”- tudtuk meg Szabó Tamás ercsi polgármestertől. Köszöntőjében bemutatta a kápolna történetét és beszélt az alapítók nemes szándékáról, amely megbecsülve a környékbeliek kérését, a közösségért akart tenni.

Spányi Antal megyés püspök is méltatta az építtető elődöket, akik hitből, szeretetből emeltek templomot Szent Erzsébet tiszteletére. Beszédében hangsúlyozta, hogy a szent királynő oltalma végig kísérte a kápolna történetét. A csaknem 20 éve megszűnt cukorgyár tulajdonos váltásával ugyanis felmerült, hogy a kápolna nem lesz többé az Isten háza. Szent Erzsébet az irgalmas szeretet példaképe, a karitász védőszentje, - aki életét azoknak szánta, akik segítségre szorultak - meghallgatta a helyiek imáját a templom megmentésére. - mondta a püspök. Az alapítók nyomán így épült újjá szeretettel, szívvel a művészeti értékekben bővelkedő kápolna.

Gedő Attila plébános a szentmise végén visszaemlékezett a 80 évvel ezelőtti felszentelési ünnepségre, Shvoy Lajos püspökkel. Megköszönte az adományozóknak, a helyi vállalkozóknak és az önkormányzatnak, hogy eredeti szépségében áll ismét kápolna a hívek örömére, és külön köszönte az egyházmegyének, hogy 2007-ben megvásárolta a műemlék kápolnát. Hálából az egyházközség egy templomról készült akvarellt ajándékozott a főpásztornak.

A plébános azt is elmondta, nemcsak a szentmisék alkalmával járnak az ercsi hívek a cukorgyári templomba, hanem más közösségi alkalmakkor is kimennek a kápolnához. A 80 éves jubileumra 80 gyermekkel zarándokoltak ki a helyi iskolából és tartottak kilencedet Szent Erzsébet tiszteletére az imaközösséggel. Bár nincs Ercsiből tömegközlekedés a helyi népes cigányközösség tagjai is szívesen felkeresik a kápolnát.

A szentmise után a megyés főpásztor felszentelte a templom oldalán elhelyezett, a jubileumi ünnepre készült emléktáblát, amely hirdeti: „Isten dicsőségére és Szent Erzsébet tiszteletére ... a Fejérmegyei Czukorgyár Rt vezető tisztviselőinek nemes áldozatkészségéből és az itt lakók munkájával támogatásával és adakozásával...”

Az ercsi cukorgyári kápolna tervezői Frank Ágoston és Goszleth Lajos valóban szépet alkottak. A templom Szent Jobbot őrző ereklyetartóra emlékeztető formájával, arányaival, színes Zsolnay majolika tetőzetével, Róth Miksa magyar szenteket ábrázoló, festett üvegablakaival, Éder Gyula festőművész Szent Erzsébet-oltárképével méltón került Ercsi városának kincsei közé.

BPK
Fényképeket készítette: Cser István


Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk