Régi álma valósult meg a móri katolikus iskolának, az ideiglenes misézőhely helyett, most már egy valóban kápolnának átalakított osztályteremben tarthatnak osztálymiséket, imaórákat a gyerekeknek. Spányi Antal megyés püspök a megjelent megyei és városi vezetők, a tantestület és a diákok képviselőinek tartott ünnepi szentmise elején áldotta meg az újonnan elkészült kápolnát.
Beszédében hangsúlyozta: nem csak azért örvendetes az elkészült iskolakápolna, mert célszerű egy katolikus iskolában szentmiséket tartani, hanem azért is, mert a hely erőteljes jelentést hordoz. Krisztus állandó jelenlétét biztosítja az iskolába járók és betérők számára, amellyel élhetnek majd a mindennapokban.
A kápolna Szendrei Mihály állandó diakónus tervei alapján valósult meg. Az oltárt Kanalas Sándor erdélyi fafaragómester készítette.
Az iskola életében mindenképpen változást hoz az egész nap nyitva tartott kápolna. Erőforrás lehet az itt töltött idő nemcsak a gyerekeknek, hanem a pedagógusoknak számára is – mondta az igazgató, Kovács Béla.
A nyilvános kápolna elsősorban Isten háza, szent terület, szakrális tér. Krisztus szentségi jelenlétén kívül a szentek különleges tisztelete is jellemzi. Ezt a kápolnát Szent Erzsébet tiszteletére ajánlották.
A szentmise végén a főpásztor azt kívánta: legyen ez a kápolnája az elmélkedés és az imádság helye, és olyan hely, ahol a kérések meghallgatásra találnak. A záró áldásban kérte Krisztus gondviselő pártfogását mindazokra, akik majd ide betérnek.
BPK
Fényképeket készítette: Hrubos Zsolt
Videó: Somogyi Tamás és BPK
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | |||||
| 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
| 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
| 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
| 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
| 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk