Ökumenikus imahét 2014 hetedik nap - beszámoló

2014. 01. 25. | | 2014. 01. 27.

 

 

A Krisztushívők egységében tartott ökumenikus imahét hetedik napján a baptista imaházban gyűltek össze a különböző felekezetekből érkező hívek Székesfehérváron. Ezen az estén a város lelkipásztorainak imái és az igehirdetés témája is az „Együtt Krisztushoz tartozunk” bibliai gondolat köré épültek fel. Révész Lajos baptista lelkész köszöntötte a megjelenteket és az imaalkalom bevezetőjében hangsúlyozta: „Mi mindannyian együtt, azért kaptuk életünket, hogy megismerjük Jézus Krisztust és Őhozzá tartozzunk.”

A köszöntő után a város lelkipásztorai olvastak fel a Bibliából, megerősítve azt, hogy Isten egységbe szólít minket, - mint ahogy a testet is egyben teremtette meg - és összeköti azokat, akik Jézus nevében cselekednek, szeretetben élnek.

A közös istentisztelet igehirdetője Somogyi László református lelkészi elnök volt, aki beszédében a Jézus követéséről szóló Máté evangéliumának 10. fejezetét idézte. ”Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot.”... Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti; aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja.” Sokan nem gondolják, hogy ez az igerész arról szól, Jézust bárkinél és bárminél jobban kell szeretnünk. Minket semmi és senki sem választhat el Krisztustól. Sem a kapcsolataink, sem a hétköznapi életünk – mondta a lelkész. Majd hozzátette: sok teológus tette fel a kérdést mikortól, hogyan, meddig vagyunk keresztények vagy keresztyének vagyis Krisztushoz tartozók. „Számít-e az, hogy mi a református nézet? Nincs igaza a reformátusoknak sem, és egyik felekezeteknek sem, mert csak az a fontos, hogy az Úr Jézus Krisztus mit mond. Mindjárt közelebb kerülünk egymáshoz, ha nem arra figyelünk, kinek milyen külön véleménye van” – mutatott rá az üzenet lényegére a lelkipásztor.

Mert Jézus Krisztusnak egy véleménye van, ezt kell keresnünk, ezért vagyunk együtt. Ő azt mondja: aki mindennél és mindenkinél jobban szeret, az tartozik hozzám – fogalmazott a lelkész. Beszéde végén pedig arra figyelmeztetett: sokszor azt gondoljuk jelekkel, jelvényekkel elintézzük a Krisztushoz tartozást, akit megkereszteltek vagy bemerítettek, aki konfirmált vagy bérmálkozott az Őhozzá tartozik. Aki az egyházban szolgál, harcol érte, aki sokakat megtérít Krisztushoz, sokat adakozik, esetleg missziózik, az biztosan keresztény. Az Úr Jézussal megfeszített lator melyiket csinálta meg ezek közül? Még ma velem leszel a Paradicsomban, mondta neki Jézus, pedig nem volt semmi cselekedet, szertartás, amit megtett volna a bűnös ember. Az igehirdető lelkipásztor végül ezekkel a szavakkal zárta elmélkedését: „Én tényleg szeretlek Téged, - mondja az Úr Jézus, - dönts el a szívedben, akarsz-e mindenkinél jobban szeretni engem, akkor hozzám tartozol.”

A közösen elmondott Úr imája után az istentisztelet végén a lelkipásztorok a Krisztusban megvalósuló testvéri egységért, Krisztus erejéért imádkoztak és kérték, hogy a különböző felekezetek keresztényei az Ő nevében alázattal szolgálhassanak testvéreik között és a társadalomban.  

BPK

 


 



 

Letölthető anyagok:

Imafüzet letöltése:  2014okumenikus_imahet_fuzet.pdf (248 kB)

Székesfehérvári programok tematikusan is:  2014okumenikus_imahet_szfvar.pdf (69 kB)


 

logo


Kapcsolódó videóanyag

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk