Nők kékben című kiállítás Székesfehérváron - beszámoló

2016. 06. 07. | | 2016. 06. 08.

 

 

Elfogadtam Őt, és megláttam Benne a szépséget!
A „Nők kékben” autizmusról szóló kiállítás Székesfehérváron

2016.06.07. - Az Autisták Országos Szövetsége a Családbarát Ország 2015 program keretében indította el a „Nők kékben” című országos kampányát. Székesfehérváron a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány vállalta az ehhez kapcsolódó fotókiállítás szervezését és lebonyolítását, amely bemutatta az érintett édesanyák életét. A kampány célja volt, hogy jó példákkal erősítse az autizmussal érintett, nehezebb körülmények között élő családok, nők helyzetét, elfogadottságát és aktív társadalmi szerepvállalását.

A megnyitó eseményen felszólalt Mátyás Mónika édesanya is, akinek 6 éves kislánya autista érintett. „Az elején nagyon nehéz volt, mert kb. 5 hónapos korában derült ki a kislányomról, hogy érzelmi fejlődésében zavar van. Ahogy megnyilvánult a világ felé, úgy derült ki, hogy gondok vannak, hiszen mindenért, ami csak körülötte volt, ordított. Nem mozgott, nem fordult át, minden egyes mozdulatot úgy kellett megtanítani neki. Amikor rájöttem, hogy gyermekemmel valami probléma van, elkezdtem magamat és másokat vádolni, kerestem ki a hibás, megpróbáltam tehát valakire vagy valamire fogni. Mély depresszióba estem és azt mondtam, nekem ehhez nincs erőm, kitartásom. Amikor ez elmúlt, utána nem volt más, mint szembesülni a tényekkel. Ettől kezdve elfordultam a problémától, kinyitottam a fülemet és a szememet és már csak arra figyeltem, mi az, amivel én a gyermekem fejlődését, meg tudom támogatni. Rájöttem, vagy szenvedek, vagy megteszem érte és önmagamért, hogy olyat adjak át neki, ami érték, amit ugyanúgy át tudok adni mint egy egészséges gyermeknek. Elfogadtam Őt, és megláttam Benne azt a szépséget, ami az Ő különlegessége, amit az autista gyermekek tudnak adni. Hisz szellemi képességeik fantasztikusak, olyan megértéssel, és olyan rálátással figyelnek egy helyzetre, amire én nem jönnék, rá, így is meg lehet ezt oldani. Rácsodálkoztam, hogy gyermekem mennyire kreatív és nyitott, így el tudom fogadni, hogy az érzelmi oldal számára nem úgy természetes, mint másoknak általában.” - hangzott el az édesanya tanúságában.

A Nők kékben kiállítást az AOSZ elnöke, Kővári Edit nyitotta meg, aki maga is autizmussal élő gyermeket nevel és a mindennapokban az autizmusban érintett családok életminőségének javítása érdekében dolgozik. „Én is átmentem a folyamatokon, mint a többi anyuka. A legnehezebb nekem is az volt, amikor a szűkebb-tágabb közösségemben fel kellett vállalni azt, ami igazában csak az első időszakban okozott gondot számomra. De a szülőtársaimmal az a tapasztaltunk, hogy különböző hosszúságú az az idő, amíg ezzel a problémával megtanulunk együtt élni. Szerettünk volna ezzel a kiállítással a többi hasonló édesanyával együtt, - akik megmutatták a legbensőségesebb pillanataikat is a fotósnak, - üzenni a sorstársaknak, hogy lehet így is teljes, és értékes életet élni. Mi is ugyanolyan anyukák vagyunk mint más, csak van egy speciális feladatunk.”

Az eseményen a kiállítás védnöke, Spányi Antal székesfehérvári püspök mondott köszöntőt. „A próbatételek idején erőre van szükségünk. Kétségtelen, hogy a napi 24 órás szolgálat, komoly kihívás, amihez segítség kell, ezért jöttek létre az egyházi és civil intézmények is, jelen van a gondviselő szeretet, a szakmai tudás. Az autizmussal élők családjainak szívből kívánom, találják meg azt a többlet erőt, azt a békét, amelyet a hit képes adni. Tapasztalják meg, ha kinyitják az ablakot, mennyi fény jön be. Keressék Istent, hogy az Ő szeretete mindenféle váratlan utakon, lehetőségeken keresztül elérkezzen mindannyiuk életébe.” - hangzott el a beszédben.

A fotókiállítás és az abból készülő vándorkiállítás a program során négy autista gyermeket nevelő édesanya és egy autizmussal élő fiatal lány életét mutatja be. A társadalmi szemléletformáló program célja, hogy az autizmussal élő gyermekeket nevelő nők, családok helyzete láthatóvá, elismertté váljon Magyarországon, valamint hogy felhívjuk a figyelmet mindazokra az értékekre és erősségekre, melyekkel ezek a nők és családok hozzájárulnak az értékteremtéshez és a társadalmi sokszínűséghez. A kiállítás a későbbiekben az ország még több pontján is megtekinthető lesz.

Berta Kata
Képek: Somogyi Tamás
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk