| 2022. 04. 14.
Jézus önmagát adta ajándékul, a papságot és a szolgáló szeretetet - Nagycsütörtöki utolsó vacsora szentmise Székesfehérváron
2022.04.14. – „A nagycsütörtöki szentmise más, mint a többi, egészen különleges, hiszen lélekben elkísérjük Jézust, az utolsó vacsora termébe, ott vagyunk, hogy megtapasztaljuk, amiről Szent János evangéliumában azt írta: ekkor adta nekünk szeretetének legnagyobb jelét. Ezen az estén megrendült lélekkel vagyunk tanúi Jézus szenvedése kezdetének. Szeretnénk hozzá, egészen bensőségesen kapcsolódni, hogy alakítsa és formálja lelkünket, gondolkodásmódunkat, alakítsa életünket.” – kezdte az utolsó vacsora emlékére tartott szentmisében Spányi Antal püspök, a Szent Imre templomban. A főpásztor beszédében arról elmélkedett, hogy az Eucharisztiában Jézus maga marad velünk, erőnk forrásává, lelkünk táplálékává válik. Az Oltáriszentség azonban nincs papok nélkül, akik Jézus nagycsütörtöki kegyelmi ajándékai nyomán a helyes Isten - és emberszeretetet adják tovább a híveknek.
A szentmise elején megszólalt a Dicsőségre a harang, a csengő és az orgona, hogy aztán elnémuljon minden nagyszombat estig. Ahogy a hagyomány mondja: a harangok Rómába mentek. Húsvét vigíliájáig a kereplők hangját hallhatjuk csak a mély gyász jeléül.
Spányi Antal püspök beszédét azzal kezdte, aki készül a földi élet elhagyására, el kell rendeznie mindazt, ami utána marad. Ha van mód a szeretetteljes elbúcsúzásra, elköszönésre, a családtagok mindig visszaemlékeznek az utolsó szavakra, amelyek hátralévő életüket elkísérik. Így volt Jézus életében is. Ő, aki hordozta emberi természetünket, elérkezve az utolsó vacsorához, amit tanítványaival töltött, úgy búcsúzott el, hogy szeretetének legnagyobb jelét adta. Három ajándékot adott az apostoloknak és nekünk is ezen az estén, hogy erőt és kitartást kapjunk az Ő útján járni. „Megmosta az apostolok lábát, és ezzel a szeretet olyan jelét adta nekik, amelyet egész életükön keresztül őriztek szívükbe. Megértették, hogy nemcsak egy szolgai lábmosásról van szó, hanem egy új parancsról, amelyet Jézus ad mindannyiunknak. Szeressétek egymást, ahogy én szeretlek Titeket. Ez a szeretet nem hangulat, érzelem, hanem nagyon következetes és alázatos, szolgáló szeretet. Aki Jézus nyomában akar járni, annak ezzel a szeretettel kell felebarátja és minden ember felé fordulni. Nem zárhatunk ki ebből senkit, ezt a szeretetet - ahányszor módunk van rá, - gyakorolni kell.”
A főpásztor arról is beszélt a szeretet gyakorlása nem egyszerű dolog. Van amikor úgy érezzük jó lenne egyedül maradni, elfáradtunk és túl sok már a többi ember számunkra. De Jézus azt mondja: szeresd felebarátodat, mint önmagadat, szeressétek egymást, ahogy én szerettelek Titeket. Ez a krisztusi szeretet nehéz parancs, de az összes többi parancs foglalata. Ha ezt a parancsot elvétem, akkor mindegyiket elvétem. Honnan legyen ehhez a szeretethez erőnk? – tette fel a kérdést a püspök. Mert az emelkedett pillanatokban minden megy, de a fáradságos hétköznapokban, a monotóniában, a visszatérő problémák idején nehéz ezt megélni. „Ezért ezen az estén, a lábmosás után az Úr egy másik ajándékot is adott nekünk, az Oltáriszentséget, vagyis saját magát. Itt maradt közöttünk kenyérben és borban, hogy mindig tudjunk vele találkozni, amikor érezzük, hogy szükségünk van rá. Amikor meg akarjuk kérdezni életünk egy-egy helyzetében, hogy Ő mondja meg, hogy mit kell tennünk. Amikor szeretnénk, hogy a tanítása világosan kirajzolódjon előttünk. Hozzáfordulunk a templom csendjébe, a szentségimádás békéjébe, az imádság örömébe. Hiszen az Oltáriszentségben itt van közöttünk, mindörökké velünk van, hogy tápláljon bennünket, hogy Ő legyen erőnk, aki elveszi a bűneinket, aki sebeinket begyógyítja. Jézus mindig megújító erőt ad, segít, hogy ne a magunk erejével cselekedjünk, hanem bízzuk rá magunkat.”
A püspök végül azt hangsúlyozta, az Oltáriszentség nagy titok, felismerni Őt, egy kicsi kenyérben, egy kevés borban nagy hit kell hozzá és a hit Isten ajándéka. Megtapasztalni és felismerni a szeretetet Krisztusban, ennek az estének második örök ajándéka. De ehhez mégegy ajándékot kaptunk ezen az estén, a szolgálati papságot. Rájuk bízza a titkot, nekik adja a hatalmat, nemcsak arra, hogy tanítását képviseljék, hirdessék hanem, hogy a szentségeken keresztül szolgálják Őt és hozzák létre az Eucharisztiát minden nap. Így megszenteljék önmagukat, a világot, azokat, akik a szentmisére eljönnek és belekapcsolódnak az utolsó vacsora eseményébe.
A papság Jézus szeretetének jele, örömhírének hirdetője, tanít minket és velünk van életünk örömteli és nehéz perceiben. Hogy legyen mindig pásztorunk, aki gondoskodik rólunk, utat mutat nekünk és akin keresztül megkapjuk mindazt, amire belső életünknek is szüksége van. Az első ajándékot, a szeretetet parancsát, csak akkor tudjuk megélni, ha találkozunk az Oltáriszentségben Krisztussal. Ebben a találkozásban segítenek bennünket az egyház papjai. „Nézzük Jézust és tekintsünk rá megrendült lélekkel, aki a szeretet megélésének útját tanítja. Önmagát adja nekünk erőnkül, maga helyett pásztorokat, papokat ad nekünk, hogy az utunkat végigjárjuk. Maradjon Jézus mindig bennünk, legyen lelkünk örök vendége, hogy szeretetének jelét mindig megtapasztalhassuk, megoszthassuk, és teljesíteni tudjuk a főparancsot, a szeretet parancsát.” – zárta beszédét a püspök.
A homília után a főpásztor az utolsó vacsora eseményeire emlékezve megmosta a város képviselőtestületeiből érkezett 12 férfi lábát. A lábmosás szertartása Jézus szolgáló szeretetét idézi elénk, amelyet parancsával megerősített: "Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!" (Jn 13,34), odaadással és elfogadással. Ezen az estén az Oltáriszentség áthelyezése, az oltárfosztás, a templomban kialvó fények, és a virrasztás már Krisztus szenvedéstörténetének kezdetére emlékeztettek.
Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Korábbi évek beszámolói:
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk
