Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Pesti Vigadóban adta át az állami kitüntetéseket augusztus 20-a alkalmából. Személyes példaképekre van szükségünk - hangsúlyozta a miniszter, aki úgy vélte, hogy a kitüntettek Magyarország "hozzáadott értéke", az az emberi plusz, amely képes pótolni a hiányzó nyersanyagot, tőkét, infrastruktúrát, nemzetközi szövetségeseket, vagy megsokszorozni azok hatékonyságát.
Balog Zoltán emlékeztetett Szent István példájára, akinek "életműve az elhivatott és elkötelezett ember életműve, titka a személyiség és az alkotás egysége". Amit az országnak akart, a keresztény hitet, azt saját, személyes útjának is választotta - szólt az államalapító király példájáról. "Ha hiszünk abban, amit csinálunk, akkor magunkkal tudunk ragadni mást is, közösséget építünk" - mondta a miniszter, aki a példaképek, illetve a saját vezetőinkbe vetett bizalom fontosságáról is beszélt, a kitüntetetteket Szent István hétköznapi örököseinek nevezve.
A Pesti Vigadóban megtartott ünnepségen több mint százan - köztük művészek, tanárok, orvosok, sportolók, tudósok, újságírók - vehették át a Magyar Érdemrend közép-, tiszti- és lovagkeresztjeit, valamint Magyar Arany, Ezüst és Bronz Érdemkereszteket.
Nagy László, a Tatabánya-Bánhidai Szent Mihály Római Katolikus Plébánia plébánosa, címzetes prépost a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült. A bánhidai plébános Perbetén született 1934-ben. A győri egyházmegye szolgálatában állt 1959-1993 között, Tatabánya-Bánhidára 1972-ben került. Nagy László 1980 óta tiszteletbeli főesperes, 1988 óta címzetes prépost. Köztiszteletben álló szolgálatának köszönhetően épült meg a kertvárosi templom, létrejött a Szent Erzsébet Óvoda, a Szent Margit Általános Iskola, az újvárosi kápolna.
Kép és szöveg forrása:
tatabanya.hu
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk