A tatabányai Nagy László címzetes prépostot, bánhidai lelkipásztort 80. születésnapján szentmisén köszöntötte Spányi Antal megyéspüspök. A bánhidai Szent Mihály plébániára sokan eljöttek, hogy részesei legyenek a meghitt pillanatoknak és részvételükkel is köszöntsék „Laci bácsit”.
A szertartás előtt elhangzottak világi és egyházi művek, a közösség mély átéléssel hallgathatta meg Sík Sándor papköltő Te Deum című költeményét, majd Nagy László plébános előzetesen elmondta gondolatait papi pályafutásáról, kiemelve, számára mindig nagy öröm és megtiszteltetés volt a lelkipásztorkodás. A szentmisén Nagy László gazdag életútja kapcsán Spányi Antal is felelevenítette közösségépítő munkáját, az egyházi szolgálat felelősségét.
Nagy László bánhidai plébános Perbetén született 1934-ben. A győri egyházmegye szolgálatában állt 1959-1993 között, Tatabánya-Bánhidára 1972-ben került. Az egyházfi 1980 óta tiszteletbeli főesperes, 1988 óta címzetes prépost. Egyik nagy álma vált valóra a 20 évvel ezelőtt kigondolt Árpád-házi Szent Erzsébet Óvoda létrehozásával és fejlesztésével. Nagy Lászlót 2009-ben Megyei Príma Primisssima díjjal tüntették ki.
Forrás: www.kemma.hu
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk