Móri Diákművészeti Fesztivál sajtótájékoztatója Székesfehérvár

2013. 03. 12. | | 2013. 03. 11.


Meghívjuk a Székesfehérvári Püspöki Palotába 2013. március 12-én, kedden 15 óra 30-ra a Móri Diákművészeti Fesztivál sajtótájékoztatójára.

Rendhagyó módon, Fehérváron mutatják be a móri diáknapok eseményeit a sajtó munkatársainak: Törő Gábor országgyűlési képviselő, Fenyves Péter polgármester, Kovács Béla igazgató. Köszöntőt mond: Spányi Antal megyés püspök.

Tíz éve indult útjára az elképzelés a Székesfehérvári Egyházmegye fenntartásában működő Szent Erzsébet Általános Iskola és a Móri Önkormányzat összefogásával, hogy a városban tanuló, az előadóművészetekben kiemelkedő tehetséget mutató fiatalok gálaműsor keretében, szakmai zsűri előtt bizonyíthassák rátermettségüket. Az előválogatók utáni döntőt követően a Gálaműsor a Wekerle Sándor Szabadidőközpontban kerül megrendezésre minden évben közel 1000 fős közönség előtt, Nemzeti Ünnepünk tiszteletére, március 15-én.

A fesztivál résztvevői idén is a városban működő általános iskolák tanulóiból kerülnek ki. A megmérettetés 7 zsűritag előtt, több korcsoportban és kategóriában, - vers- és prózamondás, néptánc, szóló- és kamaraének, énekkari előadás, hangszeres előadás, tánc- és színjátszás – történik. A fesztivál rangja a városban folyamatosan nőtt, így az elmúlt 10 évben mind a diákok, mind a szülők körében, valamint a város életében egyre magasabb elismerést vívott ki.

A 2013-ban a nevezett csoportokból és egyéni nevezőkből - színjátszás, énekkar, néptánc, vers, próza, szóló- és kamara ének, hangszeres előadásokból - a zsűri döntése alapján mindösszesen 769 diák mutatta meg a művészet iránti szeretetét. A gálaműsorban 40 produkcióban, 472 diák lép színpadra.

A Móri Diák Művészeti Fesztivál rangját az is emeli, hogy a fesztivál fővédnökei Törő Gábor országgyűlési képviselő, Spányi Antal megyés püspök, Fenyves Péter polgármester.

Megjelenésére feltétlen számítunk!

Bertáné Pintér Katalin
sajtóreferens
30-641-6252
bertane@szfvar.katolikus.hu

Meghívó letöltése:  1303morimuveszetifesztival.pdf (78 kB)

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk