Jászol és kereszt címmel Molnár C. Pál festőművész emlékkiállítása nyílt meg a székesfehérvári Szent István Művelődési Ház Szent Korona Galériájában. A művész hagyatékából a profán és vallásos témájú képekből válogatott kamarakiállítás, a mester témában, stílusban, technikai megoldásban szokatlanul változatos művészetét mutatja be.
Spányi Antal megyés püspök a megnyitón elmondta: „Molnár C. Pál hosszú utat járt meg, amíg művészete kiteljesedett, sok mindent látott, tapasztalt, sok mindenen ment keresztül. Művészete sajátos módon tanúságtétel is, képein keresztül eljut hozzánk az üzenet: több harmónia és szépség kell az életünkben, amely a világot is szebbé teheti.”
Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönetet mondott a szervezőknek a székesfehérvári kiállításért. „Ennek a városnak nagy értéke, hogy a Molnár C. Pált is tagjai közt tudó Római iskolához jelentős kapcsolata van. Alkotói komoly szerepet játszottak az 1938-as Szent István-év méltó művészi megjelenítésében. Fontos, hogy Székesfehérvár ismerje és értse saját történelmét, felvállalja saját értékeit.”
Smohay András művészettörténész, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója a művekből sugárzó életigenlésről, játékosságról és könnyed szellemiségről szólt a tárlatnyitón.
A kiállítás megnyitóján részt vett a művész unokája Csillag Péter és felesége Éva, akik ma is odaadóan gondozzák a mester szellemi örökségét, múzeummá alakított Gellért-hegyi házában. A műterem-múzeumban sok minden megidéződik a művész múltjából, nagy szeretettel tálalva a kísérletező festő meglehetősen széles és bőséges életművét.
A 20. század egyik jelentős egyházművészének gazdag művészeti hagyatékából kiragadott alkotások mindazoknak szólnak, akik szeretik a magasztos tartalmú, ugyanakkor merész és közvetlen stílusú, mediterrán hangulattal párosuló képeket. A tárlat április 11-ig tekinthető meg a Szent Korona Galériában.
BPK
Videó: Somogyi Tamás és BPK
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk