Megjelent Rózsa Huba: Krisztus az Egyházban - a „C” liturgikus év szentleckéit feldolgozó kötete - beszámoló

2025. 10. 05. | | 2025. 10. 06.



 

 

Csepelen mutatták be, és már Fehérváron is kapható Rózsa Huba: Krisztus az Egyházban – a „C” liturgikus év szentleckéit feldolgozó kötete

2025.10.05. – Csepel-Belváros Kisboldogasszony-templomban mutatták be Rózsa Huba Atya: Krisztus az Egyházban – a „C” liturgikus év szentleckéit feldolgozó kötetét. A teológus egyetemi tanár, biblikus professzor halálának 2. évfordulóján Pápai Lajos ny. győri püspök celebrált szentmisét. Rózsa Huba könyve Székesfehérváron, a Barátok Boltjában megvásárolható.

A kötetet Dr. Németh László Imre az alábbi gondolatokkal mutatta be.

Rózsa Huba professzor halálának első évfordulóján leróttuk tiszteletünket a sírjánál, az Egyetemi templom kriptájában. Ott határoztuk el, hogy a liturgikus év szentírási szakaszainak sorozatából hiányzó kötetét kiadjuk. A Vatikánban van Oláh Éva Arrè, Milánóban élő magyar művésznő keresztre feszített Krisztus szobor, amelynek csak a teste van meg, hiányoznak a karjai. A művész ezzel azt akarta kifejezni, hogy nekünk kell kiegészítenünk a szobrot. Rózsa Huba barátaiként valami hasonlót tettünk szentírást magyarázó köteteivel. Professzor úr 2009-től megjelentette három liturgikus év, az „A”, „B” és „C” év evangéliumainak magyarázatait, majd a hozzá legközelebb álló ószövetségi olvasmányok három kötetét, és végül elkészítette a szentleckékből az „A” és a „B” év magyarázatait. 2016-ban nekilátott a „C” liturgikus év megírásának is. Ezt azonban nem fejezte be. Halála után számítógépéből előkerült a készülőben lévő kötet, amelyet kiegészítettünk a szentleckék magyarázataival, amelyek évekkel korábban megjelentek a Keresztény Élet c. lapban, és néhány írását is hozzátettük Jézus szenvedéstörténetéről és feltámadásáról, melyek a Vigília c. folyóiratban jelentek meg. A kötet annyiban eltér az előzőktől, hogy a végére néhány fotó is került Rózsa Huba atyáról, köztük képek arról, hogy Csepelen koncelebrál Imre atyával és az ambotól prédikál. Barátaiként kezünk munkáját adtuk ahhoz, hogy a hiányzó kötet elkészüljön, és ezzel a sorozat teljes legyen. A mai evangélium szavaival azt mondhatjuk, hogy haszontalan szolgák voltunk, mert csak azt tettük, ami a kötelességünk (Lk 171,10).

Dr. Rózsa Huba halálának 2. évfordulóján Dr. Pápai Lajos nyugalmazott győri megyéspüspök mondott homíliát.

Kedves Testvérek! Rózsa Huba professzor úr barátai és tisztelői eljöttünk most ide, abba a templomba, ahol professzor úr évtizedeken keresztül mondta ezt a szentmisét, és hirdette az evangéliumot. Most érte ajánljuk fel a szentmisét, és örömmel mutatjuk majd be a vasárnapi szentírási szakaszok magyarázatához írt 9. kötetet, amit bár előkészített, de már nem tudta befejezni, és amit mi, barátai és tisztelői készítettünk elő kiadásra. Halála 2. évfordulója közeledtével ajánljuk fel ezt neki, mint sírjára hozott csokor virágot.

A mai igeliturgia az Istenbe, Jézus Krisztusba vetett hitet állítja elénk. Erről a hitről írta Szent János levelében, hogy „a győzelem – győzelem a világ felett! – a mi hitünk.” Az olvasmányban Habakuk próféta panaszát hallottuk, aki Jeremiás próféta kortársa volt, a babiloni fogság előtti években, Júdában. Könyvében a történelemben érvényesülő isteni igazságossággal foglalkozott. Látta Júda népének bűneit, látta az isteni büntetésként megjelenő kaldeusok hatalmát, akik eltiportak minden igazságot és a népek jogait. És feltette a kérdést: „miért és meddig tűri Isten a gonoszok és igazak sorsában megmutatkozó méltánytalan különbségeket?”

Ezek a gondolatok a mai keresztény embert is foglalkoztatják. Mi is sokszor felvetettük, és felvetjük ma is: „meddig kell még, Uram, segítségért folyamodnom anélkül, hogy meghallgatnál? (...) anélkül, hogy megszabadítanál?” Ha a mai világ helyzetét nézzük, az erőszak tombolását mindenütt, az értelmetlen háborúkat, a rengeteg szenvedést, mi is megrendülünk, és szinte lázadozva kérdezzük: „meddig még, Uram?”

Rózsa Huba atya papi életének nagy része is az előző diktatúrában telt el, amikor nem látszott semmi jele valamiféle változásnak, kibontakozásnak, az Egyház jövőjének. De ő, aki egész életét a Szentírás tanulmányozásának és az Ige hirdetésének szentelte, vasárnapról vasárnapra a jövőt és a bizakodást hirdette, mert megértette a Habakuk próféta által küldött isteni üzenetet: „a maga idejében (Isten ígérete) beteljesedik, nem hiúsul meg; ha késik, csak várj, biztosan bekövetkezik, tévedhetetlenül.”

Az Isten igéje minket is arra bátorít, hogy remény legyünk a reménytelenségben, tudva: ahogy Szent Péter első levelében olvashatjuk: „ne lepődjetek meg azokon az égő fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna meg veletek. Ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsősége megnyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek.”

Mi, keresztények tudjuk, hogy földi életünk nem a végső cél, Isten minket örök életre, örök boldogságra hívott. De akiben ez a hit él, az már itt, a földön is másként él, bizalommal és reménységgel, mert tudja, hogy nincs egyedül, s nem a semmi felé, hanem az őt szerető Isten felé halad.

A szentleckében Szent Pál kedves tanítványának, Timóteusnak írt 2. leveléből hallottunk egy részletet. Az apostol fogságban van, a halálra készül, és Timóteusnak küld bátorító üzenetet: „Éleszd fel magadban Isten kegyelmét – írja neki, amely kézfeltételem folytán benned él.” A kézfeltétel kezdettől az apostoli küldetés átadásának szertartása volt, ma is a pap- és püspökszentelésnek, az egyházi rend szentségének formája. Pál választotta ki őt társának, ő szentelte fel. S ebben a felszentelésben Isten kegyelmét kapta, erre emlékezteti most, és bátorítja a nehézségekben, küzdelmekben, hiszen ahogy írta: „Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk.” És bátorítja Timóteust, hogy ne szégyelljen tanúságot tenni Urunk, Jézus mellett, s álljon ki az egészséges tanítás mellett, őrizze meg a rábízott kincset. Mert az evangélium valóban kincs, s azt kell átadnunk a Szentlélek erejével. Rózsa Huba is ezt tette itt is, minden vasárnap, de másutt is, az egyetemen, tanításban, könyveiben, tudva, hogy kincset őriz és hirdet. S ez ma sem könnyű.

XVI. Benedek pápa nevezte a mai vallásellenes ideológiákat így: „a relativitás diktatúrája”. Hogy semmi sem biztos, semmire nem lehet az életet biztosan építeni. És ezek a gondolatok beszivárogtak a hívők és teológusok közé is. Huba atya bátran és megalkuvás nélkül hirdette a józan, vagyis igaz tanítást, Krisztus evangéliumát. Ez példa mindnyájunk előtt, papok és hívők előtt is, mert ahol az alap hiányzik, ott a keresztény élet is megroppan. Ma sokszor halljuk: régen sokan jártak templomba, ma már nem szokás. Így a pogányok gondolkodnak és beszélnek. Szent Pál idején a Római Birodalomban a művelt emberek már nem hittek a mitológiák isteneiben, de még megtartották mint szép szokást. S ez a lelki „skizofrénia” megszüntette a pogány vallásokat. Mi, keresztények a hitünket, Krisztushoz tartozásunkat nem szokásnak tekintjük, amit lehet változtatni, hanem igazságnak.

Tertulliánusz fogalmazta meg ezt szellemesen: „Krisztus magát Igazságnak és nem Szokásnak nevezte”. Akiknek a keresztény vallás csak szép szokás, azok lassan kikopnak az Egyházból, s a helyükre majd olyan fiatalok jönnek, akiknek Krisztus nem szokás, hanem Igazság, akire bátran építhetik az életüket. Én nem féltem az Egyházat, mert mindig lesznek bátor és intelligens fiatalok, akik megértik Szent Ágoston üzenetét: „Magadnak teremtettél minket, Urunk, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik tebenned.”

Franciaországban ebben az évben, nagyszombat éjjel tizenötezer felnőtt fiatal kérte a keresztséget. A Párizs-Chartre-i zarándoklaton az idén több mint húszezer fiatal vett részt. Leó pápa pedig egymillió fiatal előtt beszélt Rómában Krisztusról, a jövőnkről, az egyedüli igaz reménységről. S ennek apró jelei már nálunk is kezdenek itt-ott megjelenni.

Az evangéliumban azt kérik az apostolok Jézustól: „Növeld bennünk a hitet!” Ez egy nagyon szép kérés volt, hiszen nem azt kérték, hogy gazdagok legyenek, sem nem kértek maguknak kiváltságokat, hanem a hit kegyelmét, hogy megkapják Isten felismerésének a kegyelmét, hogy belső kapcsolatban tudjanak vele megmaradni, hogy megkapják a bátorság és a remény ajándékát. Az Úr Jézus is értékelte kérésüket, és bátorításként mondta, hogyha akkora hitük lesz is, mint a mustármag, csodákat tudnak tenni. A hit képessé tesz bennünket arra, hogy a lehetetlennek látszóra is képesek legyünk. Máshol is többször mondta az Úr Jézus, mikor meggyógyított valakit: „Bízzál, a hited meggyógyított!” S a hit, az igazi élő hit úgy terjed, mint a láng.

Valaki megkérdezte, hogyan tudott az evangélium futótűzként terjedni minden üldözés ellenére a Római Birodalomban. S a válasz, mert hittek Jézus feltámadásában, s ez meghatározta egész életüket, egészen a vértanúság vállalásáig. Élő kapcsolatban voltak az Úr Jézussal az imádságban, az Eucharisztiában és a szeretet gyakorlásában. És hitték, hogy nem a semmi felé mennek, hanem a minket szerető Isten felé. S ez az élő hit ma is ragályos.

Végül, az evangéliumban az Úr Jézus alázatra int bennünket. Ha mindent megtettünk, akkor is azt kell mondanunk: „Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk.” S itt megint meghatottan emlékezem Rózsa Huba atyára, aki nagyon sokat tett az evangéliumért, mégis, mikor már ránehezedett a betegség súlya, a vele járó nehézségek, azt mondta: „tudod, ezeket felajánlom a gyöngeségeimért engesztelésül”.

Ebben a szentmisében Rózsa Huba atyáért imádkozunk. Megköszönjük Istennek, hogy őt adta nekünk. És azt is kérjük, hogy legyenek nagylelkű és bátor fiatalok, akik majd a helyére lépnek, s az Úr Jézus hívására bátran ki merik mondani: Itt vagyok, Uram, küldj engem!”
Ámen.

Rózsa Huba: Krisztus az Egyházban – a „C” liturgikus év szentleckéit feldolgozó kötete 3600 forintért megvásárolható a Barátok Boltjában Székesfehérváron, a Lakatos utca 7. szám alatt, az Egyházmegyei Látogatóközpont földszintjén. 

Berta Kata
Képek: Sztancsikné Losonci Tíme és Gyulainé Németh Éva 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk