2015. árpilis 16. (csütörtök) - A holokauszt magyarországi áldozataira emlékeztek ma Székesfehérváron. A város Önkormányzata és a Székesfehérvári Zsidó Hitközség hagyományosan a Zsinagóga emlékműnél szervezett közös tiszteletadást. Spányi Antal megyés püspök távollétében a székesfehérvári püspökséget, Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató képviselte.
Neubart István, a hitközség elnöke köszöntőjében az emberi méltóság sárba tiprásáról, a túlélésről, a hit megőrzéséről és az őrült eszmék napjainkra gyakorolt hatásáról beszélt, majd műsort adtak a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola diákjai. Az emléknap tiszteletére délután néma koszorúzást szerveznek az Óvoda utcai holokauszt emlékműnél.
Székesfehérváron hagyományosan tiszteletadást szerveztek a Rákóczi út – Várkörút kereszteződésében található Zsinagóga emlékműnél. Ezen a helyen állt 1864 és 1944 között az a zsinagóga, melyet a háborút követően romboltak le és amelynek helyén 2004-ben állítottak emlékművet.
Az eseményen részt vett többek között Kovács Béla Sándor önkormányzati képviselő, Neubart István, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke, dr. Petrin László, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója, dr. Kovács Zoltán, a Fejér Megyei Önkormányzat Hivatalának vezetője, Dancs Norbert, a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatalának vezetője, valamint jelen voltak az egyházak és a rendvédelmi szervek képviselői.
Neubart István mondott emlékező beszédet, aki üzenetet fogalmazott meg a jelen kor számára is: „A mindenkori kormányoknak, politikusoknak és a társadalom tagjainak minden eszközzel fel kell lépniük az antiszemitizmus, a rasszizmus és mindenfajta kirekesztés, megkülönböztetés ellen. Az utóbbi hónapok eseményei is arra hívják fel a világ figyelmét, hogy egy-egy őrült eszme híveinek tettei napjainkban is ártatlan emberek halálát okozzák. Közös feladatunk, hogy vallási, politikai hovatartozástól függetlenül küzdjünk a terjedőben lévő terrorizmus ellen.”
Képek forrása és teljes szöveg:
www.szekesfehervar.hu
valamint
www.okkfehervar.hu
Teljes szöveg letöltése:
1504holokauszt.pdf (53 kB)
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk