Befejeződött a tervásatás a Székesfehérvári Püspökség kertjében. A feltárást a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, BTK Történettudományi Intézet Régészeti Tanszékének diákjai végezték Türk Attila régész-muzeológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia főmunkatársának vezetésével. A Tanszéken működő Egyházrégészeti Kutatóközpont munkatársai tudományos tervásatást végeztek, hogy bővebb illetve pontosabb ismereteket szerezhessünk Fehérvár középkori múltjáról, építkezéseiről.
Épület- illetve falalapokat kutattak, és a feltárás során több falszakaszt meg is találtak, amelyeket a legmodernebb technikai eszközök segítségével dokumentáltak. Türk Attila régész reményei szerint a Püspöki Palotakert É-Ny-i szegletében, most feltárt építészeti elemek alapján meg tudják állapítani, hogy a vizsgált területen miként épült a középkori Székesfehérvár és hogyan építették át.
A fő cél tehát a falak azonosítása volt, amelyhez talajradaros felvételeket is készítettek. A feltárás során néhány lelet is előkerült, pl. pénzérmek, Mátyás-kori itáliai import kerámiatöredékek, valamint egy megbilincselt kezű csontváz.
A felmérés eredményeit valószínűleg már ősszel bemutatják a szakmai és az érdeklődő nagyközönségnek.
BPK
Videó: Somogyi Tamás és BPK
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk