Hármas jubileumot ünnepel a Vasútvidéki - Prohászka egyházközség. Prohászka Ottokár püspök születésének 155 éves, a templom megáldásának 80 éves és felszentelésének 55. éves évfordulóját. 2013. november 9-én este 19 órakor a Prohászka templomban EMLÉK-EST keretében ünnepi hangverseny lesz. Az Est jótékonysági célú, adományokkal a Prohászka Karitász csoport munkáját segíti az adakozó közönség. Neves művészek vállalták a fellépést: Dr Drahos Béla liszt díjas fuvolaművész és karmester, az Alba Regia Művészeti Egyesület Kamarazenekara, Dr. Lakatos János csellóművész, az Ars Magna diplomát kapott Vox Mirabilis kamarakórus, karnagya Zemlényi Katica, aki 2012-ben a Fricsay Richárd Zenei díjban részesült, Zemlényi Eszter énekművész, Tóka Ágoston fiatal orgonaművész, és nemrég alakult Prohászka kórus, karnagya Kozáriné Szabó Szilvia. Mózessy Gergely levéltáros a templom múltjáról fog majd beszélni. Konferál Nagy Judit színművésznő, a Szabad Színház művészeti vezetője. Az Est fővédnöke Spányi Antal megyéspüspök, védnöke Tóth Tamás esperes plébános. A hangverseny után a Prohászka Karitász csoport agapéval várja a fellépő művészeket és a közönségüket.
Sok szeretettel várjuk a komoly zenét kedvelő embereket, abban a reményben, hogy ez az Est a közös emlékezés és tiszteletadás mellett gazdag zenei élménnyel is megajándékoz mindnyájunkat.
Bernáth Károlyné
Prohászka karitász csoport vezetője
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk