Húsvéti karitászakció a Fehérvári egyházmegyében
Befejeződött a Katolikus Karitász nagyböjti segélyakciója, a húsvét előtti tartós élelmiszergyűjtés, amelyhez idén is csatlakozott a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász önkéntes csoportjaival. Nagy Lajosné karitászvezető elmondta, ebben az évben rekordmennyiségű adomány gyűlt össze a felhívásra, több mint 165 tonna élelmiszerből országosan több mint 20 ezer család részesül a csomagokból még az ünnep előtt. A Székesfehérvári Egyházmegyében 4500 adományt tudnak kiszállítani. Az átlagosan 5 kilós csomagok tartalma: liszt, olaj, rizs, cukor, tészta, konzervek, tea, készétel konzervek és édesség.
A templomokba érkező adományokat a plébániák karitász-önkéntesei válogatták és osztották szét a plébánia területén nehéz helyzetben élőknek. Kádár Sándorné, a székesfehérvári öreghegyi plébánia karitász vezetője is arról tájékoztatta a megyei központot, hogy a húsvéti adományok idén nagyobb mennyiségben érkeztek. A karitászcsoport 20 önkéntese az ünnep előtt eljuttatta a csomagokat a nehéz helyzetben élő nagycsaládosoknak, gyermekeiket egyedül nevelőknek, és egyedülálló időseknek. Vannak, akik pénzadománnyal járulnak hozzá még az ünnepek alatt is a segélyakcióhoz, ezen további élelmiszereket vásárolnak és még húsvét nyolcadában kiszállítják a hátrányos helyzetben élőknek.
A nagyböjti templomi gyűjtésből megmaradó adományokat az egyházmegyei karitászközpontok osztják szét hajléktalanoknak és rászoruló családoknak.
A Székesfehérvári Katolikus Karitász hálásan köszöni minden adományozó nagylelkű segítségét, akiknek köszönhetően a rászorulók számára sikerült szebbé tenni Húsvét ünnepét.
BPK
Videó: Somogyi Tamás és BPK
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | |||||
| 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
| 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
| 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
| 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
| 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk