Hősök vasárnapja - beszámoló

2024. 05. 26. | | 2024. 05. 27.

  

 

Nem idegen érdekekért, hanem hazájukért küzdöttek – Hősök vasárnapján a Szent István király székesegyházban mutatott be szentmisét Spányi Antal püspök

2024.05.26. – Idén 100 éves a hősök iránti tiszteletünk – emlékeztetett Spányi Antal megyés püspök a Szent István király székesegyházban a hősök emléknapján bemutatott koncelebrált szentmisében, Székesfehérváron. A főpásztor Ugrits Tamás pasztorális helynökkel és Dózsa István plébánossal, imádsággal emlékezett meg azokért, akik életüket áldozták Szent István népéért, Mária országáért, családjaikért és így mindannyiunkért. A megyés püspök megemlékezett Szentháromság vasárnapjáról is, amelyben kifejezzük tiszteletünket a Teremtő Atya, a sebeinket gyógyító Megváltó Fiú, és a megszentelő kegyelmet, az új életet adó Szentlélek előtt.

A magyar hősök emlékünnepén, a katonahősök üdvösségéért mondott szentmisén részt vett Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes és dr. Cser-Palkovics András polgármester is.

Beszéde elején a főpásztor Jézus parancsát idézte: tegyetek meg mindent, amit tőlem hallottatok, és arról beszélt, hogy ennek a teljesítése nemcsak a törvény betartását jelenti, hanem mindazt, ami együtt jár az emberi természettel. Hozzátartozik a becsület, a helytállás, a szeretet, amellyel a felebarátunk felé vagy a hazánk felé fordulunk. „Istennek hála, nemzedékek nőhettek fel azon a földön, amelyet Trianon után mostanáig magunkénak mondhatunk, anélkül, hogy láttak volna háborút. A játékfilmekhez szoktatott szemükkel nem tudják megkülönböztetni a televízió híradójának jelentéseit. Míg az egyik valóban csak játék, a másik a legvéresebb valóság. Hogy egy katonának, akit a frontra kényszerít az őrület tébolya, 3 órája maradt, hogy túlélje ezt a szörnyű kalandot. A háború legnagyobb ára az élet elvesztése, a családok megnyomorítása, hogy a gyermekeknek pótolhatatlan hiányban kell felnövekednie. Az emberek lelkén és szívén, ha túlélték is, örökös fájdalom marad. Ezért nekünk nemcsak lehetőségünk, de kötelességünk is, hogy emlékezzünk és imádkozzunk azokért, akik életüket áldozták értünk” – mondta a főpásztor, majd megemlítette Apátszalókót, ahol minden évben megemlékeznek az első világháború első magyar áldozatáról, a 22 éves Kovács Pálról. Személyében emléket állítanak annak a félmillió katonának, akik 110 éve a Mindent a hazáért – jelmondatot a szívükbe vésve, hősi halált haltak Magyarország fennmaradásáért, szabadságáért, egységéért, az ország jövőjéért. Akiknek emlékezetét már 1917-ben törvénybe iktatták, és a településeken hősi emlékműveket állítottak tiszteletükre. „A nagy háború után a forradalmak és ellenforradalmak halottjai, a II. világháború katonahősei és civil áldozatai mellett megemlékezünk lélekben a modern kor terrorizmusának áldozatairól is, a békefenntartó katonák hősiességéről, a szolgálatban elhunytakról.”

A megyés püspök emlékeztetett a Hősök Emléknapján az 1924. évi XIV. törvénycikkre, amely rögzítette, hogy minden esztendő május utolsó vasárnapját a magyar nemzet mélységes szeretettel, magasztaló elismeréssel és hálával a hős halottaknak szenteli. Kötelességünk gondolni azokra, akik lehetővé tették, hogy mi itt most imádkozhatunk. A kommunizmus időszaka alatt nem tartották meg ezt az ünnepet, de a rendszerváltás után újra önmagára találhatott az ország, és szembenézhetett hőseinek felfoghatatlan áldozatával. A 2001-ben elfogadott 63. törvénycikk a korábbi ünnepkört hivatalosan is kibővítette mindenkire, akik a vérüket ontották, életüket áldozták Magyarországért. „Száztíz esztendeje ránk szakadt a világháború, amely családok millióinak hozott veszteséget. Mindannyiunknak van nagyapja, dédapja, aki harcolt Isonzónál, a Kárpátokban, vagy a Don-kanyarnál, vagy más harcmezők poklaiban. Ezek a férfiak nem idegen érdekekért, hanem hazájukért küzdöttek. Fontos, hogy emléküket ne hagyjuk a feledés homályába veszni, fontos, hogy életük példáját őrizzük, és ne csak magunk elé állítsuk, mint igazi hősökét, hanem értessük meg az utánunk jövő nemzedékekkel is tiszteletreméltó áldozatukat” – fogalmazott a püspök, majd arról beszélt: Szükségünk lehet ma is olyan férfiakra, akik bátran kiállnak az igazságért, a szabadságunkért, nem vakmerőségből, hanem azért, mert kötelességünk szolgálni Szent István népét, Mária országát. „Hallgassa meg az Úr a hősökért mondott imáinkat, adjon a háború áldozatainak örök boldogságot, gyógyítsa a háború okozta sebeket az élőkben. Segítsen bennünket, hogy mindannyian képesek legyünk helyünket áldozatosan megállni, és ha kell, védeni az országot, a békét. Mert ez szolgálja az életet, mert ezt akarja Isten adni nekünk” – zárta gondolatait Spányi Antal püspök, majd elmondta az imát a katonahősök üdvösségéért. 

Berta Kata
Képek: Kovács Marcell
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió 

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 
 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk