Hősök vasárnapja - beszámoló

2021. 05. 30. | | 2021. 05. 31.

  

 

Hősök csak hősök nyomán születnek – Spányi Antal püspök celebrált szentmisét a Don-kanyar Emlékkápolnánál Hősök vasárnapján

2021.05.30. – A hagyományoknak megfelelően Spányi Antal megyés püspök koncelebrált ünnepi szentmisével emlékezett meg Hősök Napja alkalmából, a háborúkban elesett katonákról Pákozdon, a Mészeg-hegyi Don-kanyar Kápolnánál. A liturgiát katonai tiszteletadás kísérte. Az emlékezők a zuhogó eső ellenére részt vettek a szentmisén, hogy kifejezzék tiszteletüket, és fejet hajtsanak a hősi halált halt elődök előtt.

„Tudjuk, hogy a legfontosabb az életben a család, a nemzet és a haza, a becsületesség, valamint a tisztesség. De látjuk azt is, hogy ezek időről időre megkérdőjelezett értékek, mintha nem volna minden emberi élet szent, mintha nem lenne világos a természet törvényében, hogy az embert Isten teremtette saját képmására, az isteni elgondolás szerint. Úgy teszünk, mintha megkérdőjelezhető és felülírható lenne, mi a nemzet. Pedig kinek-kinek megvan az a hazája, otthona, amely számára szent, és amelynek földje eltemette elődeit, ahol múltjának történelme zajlott. Úgy teszünk, mintha mindez eltörölhető lenne egy tollvonással. Ma azokra emlékezünk, akik nemcsak tudták, melyek az emberi, örök értékek, hanem meg is élték azokat. Készek voltak a legtöbbet, a saját életüket is odaadni áldozatul, a nemzetért, az országért, a saját családjukért” – kezdte beszédét a főpásztor, majd azt hangsúlyozta, nemcsak emlékezünk kell azokra, akik világosan látták, melyek az emberi értékek, és készek voltak a legtöbbet adni másokért, hanem példájukból erőt kell merítenünk saját életünkre is. „Fejet hajtunk előttük, mint akik igazán a legtöbbet tették, akikben nem volt megalkuvás. Az életük tisztességes helytállás volt, és nem lehetünk méltó utódok, ha csak emlékezünk, és nem próbáljuk meg magunk elé példaként állítani őket, neveléssel, példamutatással, történetük elbeszélésével. Mert a bennünket felváltó nemzedékek fiataljai számára is tovább kell adnunk emléküket, hiszen csak a hősök nyomán születnek hősök, csak a tisztánlátó emberek tudnak tiszta tanítást átadni. Azok, akiknek rend van a szívében-lelkében, akiknek kész az életük a legnagyobb áldozatra is. A népnek, melynek tagjai képesek így gondolkodni, nem kell félnie, mert lesz jövője.”

Beszéde végén a megyés püspök azért fohászkodott: „Adja az Úr, hogy a magyarnak így legyen mindig jövője. Adjon megnyugvást, békét a hősöknek, adjon nekik örök életet a mennyben, segítsen bennünket, hogy példájukat, ha kell, képesek legyünk követni, ha ezt kéri tőlünk a haza.”

A szentmise után koszorúkat helyeztek el az ismeretlen katona sírjánál, tisztelegve az idegen földön elesett magyar katonák és minden magyar katonahős áldozatvállalása előtt. A Székesfehérvári Egyházmegye és a Magyar Honvédség Parancsnoksága nevében Spányi Antal püspök és Czigler Zalán alezredes, a MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred törzsfőnöke, a Pákozdi Katonai Emlékpark – Nemzeti Emlékhely nevében Dr. Görög István nyugalmazott ezredes, ügyvezető igazgató, Oláh László, szakmai vezető, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség nevében Berdó Gábor Károly, a szervezet elnöke helyezte el az emlékezés virágait, valamint lerótták tiszteletüket a Történelmi Vitézi Rend tagjai is

.

Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 


 

Korábbi évek beszámolói:

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk