A hagyományos Veni Sancte szentmisével kezdődött az évnyitó ünnepség a budakeszi Prohászka Ottokár Gimnázium diákjainak, amelyet ezúttal Spányi Antal megyés püspök mutatott be a Havas Boldogasszony templomban. Az iskola aulájában Hoffman Rózsa köznevelési államtitkár és Spányi Antal megyés püspök nyitotta meg az évet a gimnazistáknak.
„Amilyen a ma iskolája, olyan lesz a holnap Magyarországa - fogalmazta meg üzenetét Hoffmann Rózsa az ünnepségen. - 2010-ben megkaptuk a felhatalmazást a választóktól, s mi éltünk is ezzel a kétharmados többségünkkel. Az eltelt évek komoly, aprólékos munkával telt el, amellyel megújítottuk a közoktatást.” A tanárokhoz szólva elmondta: csak a szeretetből táplálkozó, az egyén és a közösségek javát egyaránt szolgáló pedagógiának van jövője".
A köznevelési államtitkár a megújulást hozó változások közül egyebek mellett az új nemzeti alaptantervet, az újrainduló szaktanácsadói rendszert és tanfelügyeletet, az intézmények állami fenntartásba vételét, és a jelentős, minden pedagógusra kiterjedő, öt számjegyű, értékét megőrző béremeléssel kísért pedagógus életpálya modell bevezetését nevezte meg. A legfontosabb változás éppen az lesz, hogy újra előtérbe kerül a nevelés, ami az iskola legfontosabb feladata – mutatott rá az államtitkár asszony. A gyerekeket bátorította „Legyenek belőletek a jövő Nobel-díjasai, de „ne feledkezzetek meg arról, hogy magyarnak születtetek, s bárhova sodorjon benneteket az élet, ezt a magyar közösséget gyarapítsátok”. Végül a szülőkhöz is szólt néhány szót és okos szeretetre buzdította őket, „Okos szeretetre van szükség, amely irányít, amely türelmes, tud követelni, de tud engedni is.”
Ezután Spányi Antal püspök a névadó Prohászka Ottokár érdemeiről beszélt, akinek üzenete minden kor társadalmának szól, aki a szellem és az emberség világában is kiemelkedő példa a ma embere számára is. „Kell, hogy növekedjetek, gyökeret eresszetek a magyar földbe, hogy itt legyetek itthon; amit megtanultatok, itthon kamatoztassátok. Ezt csak úgy lehet megvalósítani, ha örömmel teljesítitek kötelességeiteket. Ezen lesz csak Isten áldása” – buzdította a diákokat a püspök. A püspökség komolyan veszi az „ép testben ép lélek” szellemét, hiszen az egyházmegye vállalta, hogy az iskolának új tornacsarnokot épít. A szellemi-lelki növekedést pedig Rabóczky Judit szobrászművész hét darabból álló, Giotto angyalai című műve erősíti, amely az egyházmegye ajándéka − fejezte be beszédét Spányi Antal püspök úr.
Rabóczky Judit szobrászművész megköszönte, hogy alkotása egyben maradhatott és egy oltatási intézményben találtak méltó helyet számukra. Az átadáskor Reha György, a Székesfehérvári Egyházmegye Kortárs Művészeti Gyűjteményének vezetője méltatta a hét darabból álló szoborcsoportot: „Mikor az egyházmegye 2012-ben eldöntötte, hogy Rabóczky Judit a Giottó angyalai című, hét darabból álló művét megveszi, biztos volt a dolgában. Ez a 2007-ben készült munka, addig számos kiállításon, bel- és külföldön többször szerepelt már, nagy sikerrel. Nem csak a kritikusoknál, hanem a közönségnél is csak elismerést kapott – majd hozzátette - egy jelentős kortárs képzőművészeti alkotást vettük meg. Ha a szűkös állami lehetőségeket nézzük, e tettünk még jelentősebb.”
BPK
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás és BPK
Reha György beszéde:
1309budakeszitanevnyito_rehagyorgy.pdf (37 kB)
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | |||
| 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
| 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
| 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
| 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk