Hitünk és életünk

2014. 07. 16. | 2014. 07. 04.

 

Vallási magazinunk mai adásában a júniusi egyházi programokra tekintünk vissza.

 

 

25 éve érkeztek Magyarországra Teréz anya lányai, akik Érden telepedtek le és végzik azóta is szolgálatukat a szegények között.

 

 

Az egykori karmelita rendház Fehérvár egyik legszebb barokk épülete, amely sokféle funkciót látott el az idők során. Volt kolostor, hadikórház, katonai raktár, szeminárium. 60 éve Papi Otthon kezdte működését a majd 300 éves falak között.

 

 

Ismét leomlott a fehérvári bazilika egyik fő homlokzati eleme, a fehérvári egyházmegye megtette a legszükségesebb óvintézkedéseket: közleményben értesítette a lakosságot, hogy a Szent István Bazilika közvetlen környezete életveszélyessé vált.

 

 

Bemutatták az augusztusi Királyi Napok programjait a Hiemer-házban: a sajtótájékoztató keretében mutatták be a királyi napok rendezvényeit, amelyet egyházi esemény nyit majd meg.

 

 

Új kiállítások nyíltak az egykori prépostsági dézsmapincészetben, Sukorón, a mostani tulajdonos Lics család kezdeményezésére.

 




A Hitünk és Életünk műsora adására 2014. július 13-án, vasárnap kerül sor, az ismétlést pedig július 16-án, szerdán láthatják a Fehérvár Televízió adásában.

BPK


© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk