Vallási magazinunk mai adásában először még visszatekintünk néhány nagyböjt előtti eseményre.
Először ismerkedjünk meg a Szeretetkaland akcióval, a Házasság Hete idei fehérvári rendezvényével.
Jubileumi ünnepre hívta a székesfehérvári evangélikus gyülekezet a Nyugati Dunántúli Evangélikus Egyházkerület lelkipásztorait és híveit, hogy megemlékezzenek a kerület újjászületésének évfordulójáról.
Molnár. C. Pál festőművész gazdag hagyatékából válogattak ismét a szervezők a Szent István Művelődési Ház Szent Korona Galériájába a „Jászol és kereszt” kiállításba. Elsősorban a művész szakrális képeiből, másodsorban profán műveiből állt össze a tematikus tárlat.
Hamvazószerdával elkezdődött a negyvennapos nagyböjt. A Szent Imre Iskolások a hamvazkodás régi hagyománya szerint a szentmisében megkapták a bűnbánat lelkületének jeleként hamuból rajzolt keresztet.
Végezetül a Húsvét felé vezető úton lelki felkészülésül, Spányi Antal megyés püspök nagyböjti gondolatainak első részét hallhatjuk.
A Hitünk és Életünk műsora adására 2014. március 16-án, vasárnap kerül sor, az ismétlést pedig március 19-én, szerdán láthatják a Fehérvár Televízió adásában.
BPK
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk