Hitünk és életünk

2014. 02. 02. | frissítve 2014. 02. 02.

 

 

 

Vallási műsorunk mai adásában először azonban részt veszünk városunk fogadalmi Szent Sebestyén miséjén.

 

 

 

Műsorunkban elsősorban a mára hagyománnyá vált januári ökumenikus imahét eseményeiről számolunk be. A Krisztus-hívők egységét erősítő héten a város különböző keresztény felekezeteiből érkező hívek imádkoztak együtt lelkipásztoraikkal, tartottak közös istentiszteletet. A több mint 100 éves hagyománnyal rendelkező Ökumenikus Imahét rendezvénysorozatot Székesfehérváron a Székesegyházban, a ciszterci templomban, az evangélikus, a református templomokban valamint a baptista imaházban tartották.  Az idei ökumenikus imahét abban erősítette meg a keresztényeket, hogy Szent Pál gondolata alapján Krisztus nem szakítható részekre, hogy ugyanattól kapták meghívásukat, Benne nincs megosztottság.

 




A Hitünk és Életünk műsora adására 2014. január 17-én kerül sor, az ismétlést pedig február 2-án, láthatják a Fehérvár Televízió adásában.

BPK


© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk