Szeretettel köszöntöm nézőinket! Vallási műsorunk mai adásában novemberi egyházi eseményekre tekintünk vissza.
Részt veszünk a bicskei Szent László Iskola újonnan épített iskolai épületszárnyának átadásán.
Sok zarándok örömére felújították a bodajki kegytemplomot. Külsejében visszakapta régi szépségét a templom, amelyet Spányi Antal megyés püspök áldott meg ünnepi szentmisében.
Szent István király fiatalon elhunyt fiára, Szent Imrére, püspöki szentmisével koszorúzással emlékeztek a Szent Imre iskola diákjai a Barátok templomában. Az ünnepség az iskolában folytatódott.
Novemberben több örömteli, vidám rendezvényre is várják a látogatókat Szent István Művelődési Házba. Szücsné Novák Mária tűzzománc művész „Nők a Bibliában” kiállítása november 23-ig lesz látható a Szent István Művelődési Házban.
Köszönjük, hogy velünk tartanak!
A Hitünk és Életünk műsora adására 2013. november 10-én kerül sor, az ismétlést pedig november 13-án, szerdán láthatják a Fehérvár Televízió adásában.
BPK
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk