Vallási magazinunk mai adásában az elmúlt két hét városunkban történt egyházi eseményeit foglaljuk össze.
Budapest után először Székesfehérváron mutatták be a román titkosszolgálat működését bemutató Szigorúan ellenőrzött életek című filmet, amely után az alkotópárossal Kabay Barnával és Petényi Katalinnal, valamint Tőkés László református püspökkel és Spányi Antal megyés püspökkel beszélgetettek az érdeklődők.
Nagyböjti lelkigyakorlatot tartottak egyházi munkatársaknak a Szent István Művelődési Házban.
Megköszönve péteri szolgálatát, hálaadó szentmisét tartottak XVI Benedek pápáért.
Húsvétra készülve ajánl programokat a Szent István Művelődési Ház igazgatónője kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Családi vetélkedőre, vidám, tartalmas együttlétre várják a fehérvári egyházmegye szervezésében a családokat Csákvárra.
Ismét film – és animációs pályázatot hirdet az Egyházmegyei Múzeum, a Szent István-i emlékévhez kapcsolódva első királyunkat állítva a középpontba. Először tehát látogassunk el a filmbemutatóra!
A nagyböjti idő várakozása minden évben az újjászületést, az újrakezdés lehetőségét adja azoknak akik, készülni szeretnének Húsvét szent ünnepére. Ezt szolgálják az évről-évre meghirdetett nagyböjti lelkigyakorlatok.
Köszönjük, hogy velünk tartottak! Önök a Hitünk és Életünk műsorát látták! Viszontlátásra!
A Hitünk és Életünk műsora adására 2013. március 17-én 19 óra 20-kor kerül sor, az ismétlést pedig március 18-án, hétfőn láthatják a Fehérvár Televízió adásában.
BPK
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | ||||
| 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
| 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
| 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
| 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk