Gyermeknapot szervezett a Székesfehérvári Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ
2024.06.18. – Gyermeknapra várta szombaton a székesfehérvári Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ a vármegye mintegy 440 lakásotthonban vagy nevelőszülőknél élő gyermekét. A Központ munkatársai színes programokkal kedveskedtek az intézménnyel kapcsolatban álló gyermekeknek és nevelőszüleiknek a Bregyó Sportcentrum területén.
Sokan kilátogattak a meghívásra, benépesült a gyermeknapi vigasságra a Sportcentrum. Az igazi vidám rendezvénnyel a legkisebbekre és a nagyobbakra is gondoltak a program összeállításánál – mondta el Mitrocsák László, a Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ intézményvezetője.
A rendezvényt Spányi Antal megyés püspök nyitotta meg, aki arról beszélt, ott kell jelen lennie és segítenie az egyháznak, ahol a rászoruló ember él. Majd örömteli napot kívánt a jelenlevőknek.
A gyermeknap résztvevőit Mészáros Attila alpolgármester is köszöntötte, és elismeréssel szólt a Gyermekvédelmi Központ munkájáról.
A köszöntők után Jármi Zoltán, az intézmény lelki vezetője kívánt tartalmas, szórakoztató napot a gyermekeknek, és arra kérte a résztvevőket, ragadjanak meg minden lehetőséget, hogy igazi, jókedvű ünneppé váljon ez a kivételes alkalom.
A gyermeknapi mulatságon a kicsik és nagyok jól érezhették magukat, részt vehettek a játékos foglalkozásokon és a szórakoztató, vidám programokon, amellyel a Gyermekvédelmi Központ és támogatóik ajándékozták meg őket.
Berta Kata
Képek és videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
Korábbi évek beszámolói:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk