Meg kell ismerni Krisztust
2015.12.03. - Advent időszakában is összegyűltek a Székesfehérvár hívei, hogy közösen imádkozzanak a hónap első csütörtökén a Spányi Antal püspök vezetésével, egyházunkért, a papi hivatásokért, a családokért. A liturgikus év első alkalmának a Székesegyház adott helyet.
A szentmise elején Horváth Imre plébános köszöntötte a főpásztort, paptestvéreit és a hónapról-hónapra egybegyűlt híveket.
A megyés püspök beszédében megemlékezett Xavéri Szent Ferenc, - a jezsuita misszió megalapítójának - ünnepnapjáról, aki elment, hogy idegen népeknek hirdesse az evangéliumot, mert Krisztus szeretete sürgette. „Tanította a gyermekeket, gyóntatott, kollégiumot szervezett misszionáriusok képzésére. Egész falvakat térített meg, sokszor aludni sem volt ideje a keresztelések, a szertartások miatt.”
A jezsuita misszionárius példájához kapcsolódva a főpásztor arra szólított fel: „Meg kell ismerni Krisztust, hogy mind több embert nyerjünk meg az Ő igazságának. Nekünk nem idegen földön, hanem itt kell megőriznünk a kereszténységet, Európa kultúráját, az emberek gondolkodásában, a körülöttünk elő emberek életében, akiket ránk bíztak.”
Elmélkedésében a megyés püspök arra kérte az Oltáriszentségben jelenlevő Krisztust, ebben az adventben engedje meg, hogy apostolai lehessünk. Őszinte, egyszerű tanúságtételünkön keresztül erősödjön meg a kereszténység körülöttünk. Ez az időszak a készület örömével ajándékozzon meg bennünket, engedje meg az Úr, hogy valóban rátaláljunk életünk adventjében.
BPK
Képek: Somogyi Tamás
Videó: Somogyi Tamás és BPK
Korábbi év beszámolója:
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk