A székesfehérvári püspök az egyházmegye papsága, a győri egyházmegye és a rokonság nevében is tudatja, hogy Nagy László tb. főesperes, c. prépost, Tatabánya-bánhidai plébános, Tatabánya és Perbete díszpolgára, életének 81., pappá szentelésének 55. évében, 2014. október 2-án szentségekkel ellátva elhunyt az Úrban.
Paptestvérünket, aki 1934. május 13-án született Perbetén, 1959. június 21-én szentelték pappá Győrben. 1959-1993 között a győri egyházmegyében teljesített szolgálatot. Lelkipásztori munkáját káplánként kezdte Tényőn 1959-60, majd Kapuváron 1960-67 között. Plébánosi kinevezést 1967-ben kapott Koroncóra, ahol 1972-ig teljesített szolgálatot.
1972-ben kerül Tatabánya-Bánhidára, ahol halála napjáig, 42 éven át viselte gondját a rábízott híveknek. 1993-ban a székesfehérvári egyházmegyébe inkardinálódott. 2002-től ellátta Vértesszőlős plébániát is. Püspöki biztosa volt az általa alapított Bánhidai Szent Erzsébet óvodának, majd 2000-től a Szent Margit Általános Iskolának.
Papi szolgálata elismerésekén 1980-ban tiszteletbeli főesperesi címmel, 1988-ban címzetes préposti címmel tüntették ki.
Paptestvérünk lelki üdvösségéért - praesente cadavere - 2014. október 11-én (szombat) 10 órakor mutatunk be szentmisét a Tatabánya-bánhidai Szent Mihály plébániatemplomban. Földi maradványait ugyanezen a napon 15 órakor a kertvárosi Szent Erzsébet templom urnatemetőjében helyezzük örök nyugalomra.
„Ti is álljatok készen,
mert az Emberfia abban az órában jön,
amikor nem is gondoljátok.”
(Lk 12,40)
László atyától egy szál fehér rózsával búcsúzhatunk.
Koszorú elhelyezésére nincs mód.
A gyászjelentés letöltése:
1410nagylaszlo_gyaszjelentes.doc (29 kB)
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | |||||
| 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
| 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
| 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
| 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
| 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk