Az egyházmegye szinte minden papja elfogadta a főpásztor meghívását a hagyományos bodajki papi zarándoklatra. A Papság Évének kiemelkedő eseménye volt ez a találkozó, és egyben a meghirdetett egyházmegyei Papi Szinódus első lépése is.
A találkozó középpontjában a közös imádság állt; a szentségimádás, zsolozsma és a szentmise. Ehhez kapcsolódtak szellemiekben az előadások és a kiscsoportos megbeszélések.
Hagyó József PFJ atya a papi egzisztenciáról és lelkivezetésről, Ambrózy Tamás plébános a hivatásgondozás és hivatásmegőrzés problémáiról, Tóth Tamás plébános a papi mentálhigiéné kérdéséről tartott előadást. A megbeszélések az egyházmegyei Papi Direktórium tervezett témái köré csoportosultak, ahol a szinódusi tanácsadó testület tagjai összegezték az elhangzottakat. A közös megbeszélés irányt adott a szinódusi előkészületnek és alapjaiban meghatározta az Egyházmegyei Papi Direktórium tartalmát.
Az őszinte, nyitott párbeszédek ismételten megerősítették, hogy a papi hivatás megélésében elsődleges a Krisztussal való élő, személyes kapcsolat és a feltétel nélküli teljes önátadás. Aki elveszíti életét Krisztusért és a rábízottakért, az találja meg papságában örömét, békéjét, kiteljesedését. Ehhez a mindennapi áldozatvállaláshoz nyújt segítséget a lelki és szellemi életünk igényessége; önismeretünk és önnevelésünk elmélyülése és a bizalomteljes emberi kapcsolatok.
A koncelebrált, záró szentmisében az egyházmegye papsága közös imában ajánlotta fel magát a bodajki Segítő Szűzanyának. Az esperes atyák a kerület papsága nevében egy-egy virágcsokrot is elhelyeztek Szűz Anya kegyképe alá.
A felajánlás szövege:
2009papizarandoklat_felajanlas.pdf
Szöveg és fényképek: Ugrits Tamás
Korábbi évek beszámolói:
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
| 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk