Dr. Janka Ferenc előadása - beszámoló

2013. 04. 30. | | frissítve 2013. 05. 02.

 

 Dr. Janka Ferenc

 

Dr. Janka Ferenc filozófus, teológiai professzor az értelem és szív útjai Istenhez témában tartott előadást Székesfehérváron a Szent István Művelődési Házban. A Bibliában éppúgy használatos átvitt értelemben a „szív” szó, mint a magyar nyelvben, de nem ugyanazzal a jelentéssel. A mi szóhasználatunkban az érzelmek összességére, központjára és forrására utalunk vele. A Biblia fogalomvilágában viszont az ember egész lelkivilágát, a teljes belső emberét jelenti a „szív”, beleértve az értelem és a lelkiismeret, valamint a választási képesség, az akarat működését is.

Az előadó a szív és értelem útjait Istenhez nemcsak a Biblia segítségével mutatta be, hanem az emberi gondolkodásra komoly hatást gyakorló nagy gondolkodóktól is idézett.

Taníts meg számba venni napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére! – írja a 90 zsoltár 12. fejezet. A földi élet értelmes és reális célja, tehát amiért érdemes a napokat tudatosan, értelmesen számlálni a „bölcs szív”. Nem függ emberektől és körülményektől nem rabolhatják el tőlünk, de az örök élethez vezet.

BPK
Videó: Somogyi Tamás és BPK

 

Kapcsolódó videóanyag

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk