Dobroszláv József kiállítása Székesfehérváron

2013. 04. 05. | | 2013. 04. 25.

„Nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy életem alkonyán tehetek vallomást több mint hat évtizedes képzőművészeti munkásságomról, ARS POETICÁMRÓL... Arról, hogy milyennek látom a teremtett világ megszámlálhatatlan szépségét, arról, hogy amikor ecsetet veszek a kezembe, minként tolmácsolom élményeimet sokak felé...” írja Dobroszláv József festőművész Székesfehérváron a Szent István Művelődési Házban nyílt tárlatának bevezetőjében.

A rajzolás, festés gyermekkora óta szenvedélye volt, ezirányú adottságát és igényét a művész, rajztanár édesapjától örökölte. Fokozatosan a maga útját járva, mind több tudatossággal, átéléssel, odaadással, festői művességgel igyekezett rögzíteni képein a természet szépségét, az alkotó emberi munka nyomán változó, átalakuló környezetet, a történelmi múlt megmaradt emlékeit. Mindezt az idő szüntelen múlásával, fel-felvillanó, de eltűnő, soha meg nem ismétlődő hangulatában.

Az absztrakciótól elzárkózó művész meggyőződéssel vallja és vállalja azt a koncepciót, amely a külvilág realitásaiból merít ihletet, és a „közlésben” hű marad a látvány nyújtotta élményhez.

„Kezdettől fogva az akvarelltechnikát érzem a hozzám legközelebb állónak, a számomra legkifejezőbb közlési eszköznek. Újra és újra rabul ejt e műfaj sajátossága, lehetőségei és korlátai, páratlan varázsa és kiszámíthatatlansága. Mert itt minden tudatos, tanult vagy ösztönös ecsetvonásba beleszól az anyag is, a víz bősége az ecsetben, az összekevert színek aránya, a papír milyensége, az időjárás szeszélye és az idő sürgetése. Bár természetesen nem sikerülhetett mindig, hallatlan élmény volt megkísérelni a teljes uralmat mindezek felett” – tekint vissza a nyolcvanegy éves művész, az akvarrell szerelmese.

Dobroszláv József naturális hangvételű művei, művészi intuíciókkal alkotott, „csokorba gyűjtött” élményei, május 2-áig tekinthetők meg a Szent István Művelődési Házban.

BPK