Folytatódott a Székesfehérvári Egyházmegye Regionális Családtalálkozója Perbálon
Megmozgatta a családokat a második alkalommal megrendezett regionális családtalálkozó is. Az idén az egyházmegye egy-egy körzetében szervezett alkalmak népszerűek lettek a családok körében. Harkai Gábor családreferens a találkozó nyitószentmiséjében hangsúlyozta: ha hisszük, hogy Jézus Krisztus szeret minket, akkor hallgatunk az Ő szavára. A hivatások világnapján fontos hangsúlyozni: Isten mindannyiunkat nagy dolgokra hív, amelyet sokan hatalmas katarzisként képzelnek el, ezért nem hallják meg az Úr szavát. Saját papi meghívásáról tanúságot téve elmondta, az isteni szólítás csendben, egyszerűen történt. A szívében szólt az Úr: szolgálj nekem, Te is állj ott az oltárnál! Isten azonban nemcsak a papokhoz szól így, ilyen feltűnés nélkül, szerényen – tette hozzá az atya.
Perbálról és környékéről sok családot szólított meg a CSATAK találkozó. Soltész Miklós államtitkár is családapaként örömmel vett részt a baráti közösségekből érkező családok találkozóján.
A szervezők a legkisebbekre is gondolva a Perbáli plébánia udvarára szervezték a szentmisét és az azt követő közös agapét. A vidám falatozás után a jókedvről a helyi hagyományőrző népzenészek és táncosok gondoskodtak.
Amíg a legkisebbekkel kézművesek foglalkoztak, ugráló bohócot, tűzzománcot készítettek, addig a nagyobbakkal folytatódott a tréfás sportvetélkedő.
A családtalálkozó kiemelt eseménye volt ismét a Nagy Vagy vetélkedő, amelyen a gyerekek szüleikkel együtt érezhették jól magukat, tölthettek együtt vidám perceket.
Imádkoztak, énekeltek, mozogtak és jókat beszélgettek a családtalálkozó résztvevői Perbálon. Kellenek az ilyen örömteli napok, hisz ahogy Teréz anya is írta: „Az öröm imádság, az öröm erő.
Az öröm háló, amellyel lelkeket foghatunk. Isten szereti az örvendező imádságot. A legjobb módja, hogy Istennek hálát adjunk: ha dolgunkat örömmel tesszük.”
BPK
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Gersztheimer Zsolt és BPK
Beszámolók:
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk