Immár a negyedik Csatak találkozóra került sor július 21-én Bodajkon. A nyár ellenére több mint 200-an vettünk részt ezen az imádságban, vidámságban együtt töltött napon. Délelőtt szentmisével kezdődött a program, majd finom ebéddel leptek meg minket a bodajkiak. Ebéd után kézműves foglalkozások, éremverés, gyertyaöntés, rózsafüzér készítés, kvíz-játék várta a kicsiket és nagyokat. Délután a már szokásos Nagy VAGY vetélkedőben vehettünk részt. A nap zárása a hűs templomban történt, ahol először egy Mária köszöntés volt, majd Mórocz Tamás plébános atya orgonakoncertjének örülhettünk. A gyerekek különösen, hiszen Tamás atya felvitte őket a kórusra, ahol közelről láthatták, ahogy megszólaltatja az orgonát.
A délelőtti szentmise végén a következő találkozó helyszínének képviselői a Semegi család vette át a Csatak találkozó zászlóját.
Nagyon köszönjük a bodajkiak lelkes készülődését és szerető vendéglátását.
A családpasztoráció munkatársai
Fényképeket készítette Semegi József és Simonics László
Videó: Somogyi Tamás és BPK
Beszámolók:
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk