Búcsújárás a Fatimai Szűznél - beszámoló

2014. 06. 13. | | 2018. 06. 14.


 

 

Búcsújárás a Fatimai Szűznél

2018.06.13. – A Fatimai Szűzanya első magyarországi búcsújáró helyén, Alsószentivánon májustól októberig, minden hónap 13-án, a fatimai jelenések napjain tartanak zarándoknapot. Az idei második búcsúnapra ismét felajánlotta előadását Pitti Katalin operaénekesnő, aki már májusban is részt vett a búcsún, és jelezte: szívesen énekelne ebben a festői környezetben Isten szabad ege alatt júniusban is.

A búcsún természetesen iskolánk tanulói és tanárai is közreműködtek. Többen már június 9-én, szombaton segítettek a park takarítása során, hogy a tavaly megújult kegyhely méltó körülmények közt fogadhassa a szép számmal érkező zarándokokat. A szentmisén, amelyet dr. Udvardy György pécsi megyés püspök atya celebrált, négy tanulónk is ministrált, voltak, akik felolvastak, illetve valamennyi jelen lévő tanulónk és dolgozónk a szentmise utáni körmenetben is részt vett. György püspök atya Páduai Szent Antal ünnepén Isten áldását kérte fenntartónkra, Spányi Antal püspök atyára is. Prédikációjában pedig Isten megfelelő szolgálatára, a fejlődés iránti nyitottságra, az irgalmassági cselekedetek fontosságára és a testvéri feddés fontosságára hívta fel a figyelmet.

Az Úr jelen van a hívők közösségében: Ő az Üdvözítő, aki az Atya irgalmas szeretetének megtestesülése, aki azért jött, hogy keresse az elveszett bárányt, üdvözítse a bűnösöket. Azok, akik az Úrhoz szegődnek és apostolai lesznek, az Ő szívével megmenteni, üdvözíteni akarják testvéreiket, szerető intéssel is, – nem vádolni, megítélni, hanem a helyes útra segíteni.

Valóban a jelen levő Úr szellemében, szeretetével viszonyulunk egymáshoz? Vajon a kölcsönös szeretet és segítségnyújtás vezérel bennünket, és igyekszünk kiküszöbölni a megítélést, a féltékenységet, sértést, haragot és türelmetlenséget, amikor a másik, mások terhét is kell viselni?

Mindenkinek mindenki lelki előhaladását kell keresnie, és ezt kell szolgálnia a testvéri feddésnek.

Az ünnepi szentmise végén a körmenetet követően Helter István köszönetet mondott mindazoknak, akik a búcsú méltó lebonyolításában, illetve előkészületeiben részt vettek, jelenlétükkel a kegyhelyet megtisztelték.

A búcsú végül szentségimádással zárult, s a jelenlévők minden bizonnyal lelkiekben megerősödve tértek haza ezen a szép júniusi délelőttön.

Szöveg és kép: Kiss Attila



Képtár

 

 

 


 

 



 


 

 


  


 



 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk