Az elmúlt hetekben több évszázad legnagyobb árvize pusztít Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Szerbiában. A halálos áldozatokat is követelő katasztrófában tízezreknek kellett elhagynia otthonát. A nagymennyiségű csapadék tovább súlyosbította a helyzetet, a hegyvidéki területeken egész falvakat temetett be a sár.
A Katolikus Karitász munkatársai felvették a kapcsolatot a szerb Karitásszal és a kapott információk alapján május 27-én segélyszállítmányt küldtünk Belgrádba, az árvízi koordinációs központba. A teherautónyi rakományban több száz lapát, ezer pár gumikesztyű, valamint nagy mennyiségű kézfertőtlenítő folyadék és fertőtlenítő szer volt, 1,5 millió forint értékben. Közben folynak az egyeztetések a bosnyák Karitász vezetőivel is a következő segélyszállítmány tartalmáról.
Segélyszervezetünk folyamatosan tartja a kapcsolatot az érintett országok Karitász szervezeteivel, hogy minél hatékonyabban tudjunk segíteni a rászorulókon.
Tisztelettel, hogy aki szeretné támogatni az árvízkárosultakat, tegye meg segélyszervezetünknél a lentebbi elérhetőségeken keresztül!
Támogató együttműködésüket köszönve, tisztelettel:
Écsy Gábor
országos igazgató
Katolikus Karitász - Caritas Hungarica
a Magyar Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezete
Székhely: 1111 Budapest, Bartók Béla út 30.
Postacím: 1519 Budapest, PF.239.
Tel: +36 1 37 20 910
Fax: +36 1 37 20 914
www.karitasz.hu
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
| 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk