Adventi Udvar a püspökségen - IV. Adventi gyertyagyújtás - beszámoló

2021. 12. 18. | | 2021. 12. 20.

 

 

Isten terve valóra válik – Ég a negyedik gyertya lángja a fehérvári Püspökség adventi koszorúján

2021.12.18. – Közeledik a karácsony, és lassan végéhez érnek a Székesfehérvári Püspökség adventi programjai. Tizenhat éve nyitja meg kapuit a Püspöki Palota, hogy gyönyörűen feldíszített udvarában a város polgárainak és a Fehérvárra látogatóknak igazi adventi készületet ajándékozzon Jézus születésének ünnepére. Az imádságos gyertyagyújtások, a színvonalas vásárok, a jótékonysági akciók, a gyermekjátékok és foglalkozások, az ajándékba kapott adventi gondolatok minden évben karácsony valódi lényegére világítanak rá: Isten végtelen szeretetéből elküldte Fiát a földre, hogy békét és örömet hozzon az emberiségnek. Spányi Antal püspök a záróünnepségen az Adventi udvar koszorúján meggyújtotta a negyedik gyertyát, és azt kívánta a jelenlevőknek, a következő héten tudjanak figyelemmel és szeretettel lenni, fordulni egymás iránt, és szemlélve a karácsonyi történetet, fedezzék fel: Isten terve valóra válik saját életükben is. Az eseményen részt vett a város polgármestere, Dr. Cser-Palkovics András.

Idén a fehérvári Püspökség Adventi udvarában Ugrits Tamás pasztorális helynök, püspöki irodaigazgató vezetésével újdonságokkal is készültek Jézus születésének ünnepére. A hetente változó ünnepváró szelfifal és új mesesarkon kívül arra hívták a gyermekeket, hogy ajándékozzák meg a kis Jézust karácsonyra jó cselekedetekkel, felajánlásokkal.
„Mindnyájunk számára alapvető kérdés, hogy vajon minek örülne Jézus, mi az, amit én tudnék adni neki. A legfontosabb a jó szív és az abból fakadó jó cselekedetek. Bármilyen korú is az ember, mindig tud jót tenni. Ezt szerettük volna, ha a gyerekek gyakorolnák és élővé tennék azt, hogy mit is jelent a mindennapokban a jó cselekedet. Minden héten más és más ötletet adtunk nekik, és hiszem, hogy akik ezt gyakorlattá tették, ők maguk is gazdagodtak. Karácsony ünnepének egyik fontos üzenete, hogy nemcsak Jézus jó, hanem hogy őbenne mi is jóvá válhatunk. Az ő jósága kiárad a szívünkbe és rajtunk keresztül a világba. Nemcsak úgy ünnepeljük Isten Fiát, mint egy távoli valakit, aki elérhetetlen. Hanem aki közel jött hozzánk, és kegyelmével bennünket is formál és alakít, hogy kigyógyuljunk bűn okozta sebeinkből, és rájöjjünk arra, milyen jó dolog szeretetben élni, egymás életét segíteni. Őszintén remélem, hogy ez a felhívás sokakat megérintett, megerősödtek és megtapasztalták azt az örömet, ami abból fakad, hogy jót tudunk tenni másokkal” – mondta el Tamás atya.

Az utolsó adventi udvari gyertyagyújtás előtt az ünnepi színpadon a Biatorbágyi Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola diákjai adtak elő karácsonyváró műsort. Zenés-énekes összeállításuk valóban megnyitotta a jelenlevők szívét, hangulatos játékuk mosolyt csalt az arcokra. Sokan énekeltek együtt a gyermekekkel, amikor felcsendültek a Jézus Krisztus születéséről szóló örömteli dallamok.

Ugrits Tamás pasztorális helynök, irodaigazgató felolvasta advent negyedik vasárnapjának evangéliumát, majd Spányi Antal püspök adventi gondolatai már a közelgő ünnepre készítettek fel. „Ennek az esztendőnek hosszú adventje alkalmat ad arra, hogy jobban elmélyedjünk, végiggondoljuk üdvösségünknek csodálatosan szép, de éppen nekünk szóló üzenetét is. Az édenkertben milyen nagy, atyai szeretettel adta tudtára Isten a bűnbeesett Ádámnak és Évának, hogy majd eljön a Megváltó. Milyen erős hittel és állhatatossággal hirdették a próféták, hogy ez a várva várt Szabadító közeleg hozzánk. Milyen hittel fogadta Szent József az álmában megjelent angyalt, aki elmondta neki, hogy a Gyermek a Szentlélektől van. És milyen hittel mondta ki Mária, legyen nekem a te Igéd szerint. Ahogy szemléljük a karácsonyi történetet, óhatatlanul megerősödik bennünk a tisztánlátás, a felismerés: hogy Isten terve mindig valóra válik.”

A főpásztor arról is beszélt, az ember szíve tele van aggodalommal és félelemmel, hogy sikerül-e legyőzni hibáinkat, hogy mit hoz a holnap. Féltjük egészségünket, és féltjük emberi kapcsolatainkat. De jó meggyőződni és biztosan látni, hogy Isten terve mindig valóra válik. Nemcsak az üdvösség történetében, nemcsak valahol a világban, hanem a mi életünkben is. „Csak engedjem be az életembe az Istent, ahogy beengedte Szent József és Mária és beengedték a szentek. És amikor az ember szíve megtelik a meggyőződés örömével, hogy Isten terve valóra válik, akkor jó látni azoknak az örömét, akik ebben már részesedtek. Gondoljunk bele Mária örömébe, aki szinte fel sem fogta, hogy az Isten Fiát hozza a világra. Lássuk meg József örömét, aki annyi aggodalom és szorongás után egyszer csak rádöbbent, hogy akiről gondoskodnia kell, akit védelmébe vesz, az az Isten Fia. Láthatjuk azoknak az örömét, akik Jézustól a gyógyulás kegyelmét nyerték el, vagy a bűnbocsánatot. Akik megtapasztalták, hogy az Isten Fia életet tud adni az embernek.”

Végül a megyés püspök arra hívta fel a figyelmet, utolsó heti készületünkben keressük az alkalmakat, a reggeli roráté miséket, a karácsonyi szentgyónást, hogy megtisztult lélekkel fogadjuk majd Krisztust a szívünkbe és a lelkünkbe. „Legyen ez a hét alkalom arra, hogy még inkább tudjunk figyelmes szeretettel lenni egymás iránt, hogy meg tudjunk sok mindent köszönni egymásnak. Kisöpörve önzésünket igaz és tiszta szeretettel éljünk. Ez az a lelki erő és szellemi hatalom, amely a bűn sötétsége helyett Isten szeretetének fényét, a hit által kapott reményt hozza el ebbe a világba. Szívből kívánom, hogy Isten kegyelmének fénye töltse be az életünket, és ragyogjon általunk mindazokra, akikkel találkozunk. Isten kegyelme tegye széppé, teljessé ezt a világot, és hirdesse ezt az örömet a fellobbanó negyedik gyertya lángja minden otthonban!”

Spányi Antal püspök a Székesfehérvári Püspökség Adventi udvarának bezárása előtt, december 22-én, szerdán délután fél 5-kor egy különleges alkalomra várja a gyermekeket. Azok, akik ajándékokkal, – felajánlásokkal, jócselekedetekkel – készültek Jézus születésének ünnepére, és azt leírva az udvar ajándékdobozában elhelyezték, a megyés főpásztorral együtt jelképesen elviszik azt a betlehemi jászolba, és megajándékozzák vele az újszülöttet. Az Adventi udvar betlehemében fekvő kis Jézus elé teszik az ajándékokkal teli dobozt, és énekekkel, imádsággal köszöntik az Isten Fiát.

A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum szervezésében az adventi udvar programjaihoz kapcsolódva karácsonyi teafűkeveréket és ajándékkísérőt készítettek a Székesfehérvári Látogatóközpont Ötletműhelyében, Tóth Eszter és Csákberényi-Nagy Katalin vezetésével.  

Berta Kata
Fényképet készítette dr. Berta Gábor
A múzeumi foglalkozásról: Viniczai Attila
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

 


 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk