Adventi Udvar a püspökségen - II. Adventi gyertyagyújtás - beszámoló

2021. 12. 04. | | 2021. 12. 04.

 

 

 

Isten közel akar jönni hozzánk – Ég a második gyertya lángja is a Székesfehérvári Püspökség adventi udvari koszorúján

2021.12.04. – A Székesfehérvári Püspökség Adventi udvarának második ünnepi gyertyagyújtására ismét sokan érkeztek, hogy meghallgassák a katolikus iskolások műsorát, meghallgassák Spányi Antal püspök adventi gondolait, és együtt imádkozzanak a közelgő karácsony kegyelmeiért. A főpásztor elmélkedésében arra hívta fel a figyelmet, készítsünk helyet a szívünkben Istennek, mert közel akar jönni hozzánk.

Ugrits Tamás pasztorális helynök, püspöki irodaigazgató az ünnepségen felolvasta a vasárnapi evangéliumot és mindenkinek megköszönte az imádságos jelenlétét, a közös imádságot, amely megerősíti a lelki felkészülést karácsony szent ünnepére.

„Az idő szalad és az ünnep közeledik. Azt éljük meg, hogy jön egy ünnep, amely nagyon szép, és az egész esztendőt valamiféleképpen ünnepélyessé, megajándékozottá teszi. De valójában nem is mi vagyunk azok, akik készülünk az ünnep megülésére, hanem az Isten az, aki közeledik hozzánk.” – kezdte ünnepi beszédét a főpásztor. Majd a püspök arról beszélt, hogy Isten az, aki örök szeretetében vágyódik az ember után, aki megteremtette a világot és az embernek ajándékozta, aki azt akarja, hogy az ember a földön, az Ő törvénye, tanítása szerint éljen és boldog legyen. Istent ebben a szeretetében nem változtatta meg semmi. Akkor sem, amikor az ember a bűnök útjára lépett, és inkább hallgatott a kísértő szavára, mint az Isten hangjára. Isten akkor megígérte, hogy eljön a Megváltó, Szabadító.

„A próféták hirdették, hogy eljön a Messiás, és mi tudjuk, hogy az Isten közeledik az emberhez. A mi dolgunk, hogy a szívünket felkészítsük lsten számára, legyen bennünk helye. Mert most nem barlangistállóban akar megszületni, hanem a mi szívünkben és lelkünkben. Fontos tehát, hogy készítsük a szívünket bűnbánattal, szentgyónással, imádsággal, hálaadással, jócselekedetekkel és szeretettel. Amikor az ember így készül erre a gyönyörűszép ünnepre, és nem csak a különböző feladatoknak próbál eleget tenni, hanem lelkében is akar hangolódni karácsonyra, akkor gazdagabb lesz. Mert jön az Isten, ránk talál és gazdaggá tesz bennünket. Amikor fellobban az adventi koszorún a második gyertya lángja, annak fénye és melege emlékeztessen minket arra, hogy Isten maga közeledik hozzánk. Kérjük Őt és várjuk azzal a szeretettel, ahogy a Szűzanya várta és készült a Gyermek fogadására.” - fejezte be beszédét a megyés püspök.

Az ünnepség végén az Ó jöjj, ó jöjj Üdvözítő közös eléneklésével és az Üdvözlégy Mária elimádkozásával Spányi Antal püspök meggyújtotta az Adventi udvar koszorúján a második gyertyát. Megáldotta a jelenlevőket, családjaikat és mindenki adventi készületét.

Az ünnepi eseményre Lajoskomáromból jöttek el a Gesztenyefasori Szent Márton Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és tanárai, akik karácsonyváró versekkel, énekekkel és fúvós hangszereken előadott karácsonyi dallamokkal örvendeztették meg a jelenlevőket.

A Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpontban az adventi udvari gyertyagyújtás előtt karácsonyfadíszeket készítettek a gyermekekkel, és ellátogatott hozzájuk Szent Miklós püspök is.

Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor



 

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk