Adventi fényüzenetek a Püspöki Palota homlokzatán - beszámoló

2014. 11. 30. | | frissítve 2014. 12. 03.

 

 

 

Már világítanak Fehérvár ünnepi fényei

A kedvezőtlen időjárás ellenére advent első vasárnapjának estéjén sokan vártak Fehérvár Belvárosában a város ünnepi fényeinek felkapcsolására. A Városház téren az Alba Regia Vegyeskar karácsonyi dalokból álló koncertje után Spányi Antal püspök mondott köszöntőt a főtér feldíszített színpadán. „Tele van a szívünk várakozással, örömmel és reménnyel, amikor előre tekintünk az elkövetkezendő hetekre. Öröm van a szívünkben, mert csodálatos időszak ez, amikor várjuk a Megváltó érkezését a szeretet ünnepét, a karácsonyt. Olyan szeretetet mutatunk egymásnak, olyanok vagyunk ilyenkor, amilyennek mindig szeretnénk mutatkozni. Kívánom, hogy ezt ne csak karácsony előtt érezzük így, hanem egész életünkben.”- mondta a főpásztor.

Ezt követően Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében kiemelte, a belvárosi programok azt a célt szolgálják, hogy fel lehessen töltődni lelkiekben az ünnepre, amikor egy kicsit megáll a világ, megáll az élet és azzal foglalkozunk, ami a legfontosabb: egymással, családunkkal, barátokkal, ismerősökkel. Megköszönte az egyházmegyének, hogy a Püspöki Palota homlokzatán advent mind a négy hetében változó fényüzeneteket jelenítenek meg. A mostani hétvége témája a bizalom, a másodiké a vigasztalás, a harmadiké az öröm, a negyedik pedig a remény lesz.

Az első fényüzenetre az sűrű eső ellenére is sokan voltak kíváncsiak. Gyermekek és idősek egyaránt csodálták meg a gyönyörű képeken megjelenő üzenetet: „Isten megteremtette a világot és Egyszülött Fiát adta érte, aki megtörte a Gonosz hatalmát. Advent a készület, az örömteli várakozás ideje. ... Az Úr letörli a könnyet minden arcról.”

A fényüzenetek elindítása után a város polgármestere Horváth Lanát kérte meg, hogy kapcsolja fel a belváros új ünnepi díszkivilágítást.

A Székesfehérvári Egyházmegye jóvoltából bárkinek lehetősége van karácsonyi üzenetet küldeni a Püspöki Palota homlokzatára. A szfvar.katolikus.hu/jokivansag internetes oldalon keresztül december 15-ig várják a karácsonyi jókívánságokat, melyek advent 4. vasárnapján, 2014. december 21-én 18.00 és 22.00 között jelennek meg a Püspöki Palota homlokzatán. Minden üzenet 160 karakter hosszú lehet és 12 másodpercig látszik majd. Idén összesen 1000 üzenet vetítésére lesz lehetőség.

BPK
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor



 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk