Harmadik alkalommal rendezték meg a nemzetközi kórusversenyt (The Bridge Of Music International Choir Competition) Budapesten a Klebelsberg Kultúrkúriában 2014. július 18. és 21. között, melyre Európa és Kína egyházzenei és civil amatőr kórusai kaptak meghívást megmérettetésre és baráti találkozóra. A résztvevők műsorának közös pontja, hogy mindannyian legalább egy-egy Kodály-művel is készültek.
A rendezvény fő célja az európai és a kínai kultúra találkozása és a Kodály-módszer megismertetése volt.
A rendezvény fővédnöke az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, dr. Lomnici Zoltán, szakmai főtámogatója a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) volt.
A nemzetközi kórusfesztivál magas művészeti színvonala érdekében a zsűribe kimagasló nemzetközi szakembereket kértek fel, a zsűrit német, osztrák, kínai és magyar karnagyok, professzorok alkották, a zsűri elnöke Mindszenty Zsuzsánna a KÓTA elnöke volt.
A Vox Mirabilis Kamarakórus is ott volt a versenyző együttesek között, és most is, mint eddig, magas színvonalú műsorral készült a megmérettetésre. A zsűri a székesfehérvári egyházi kamarakórust a legmagasabb pontszámmal arany díjjal jutalmazta, így a kórus a mezőny élén végzett!
A díjátadó a MOM Kulturális Központban volt, ahol a zene, az éneklés töltötte be a közvetítő híd szerepét, amelyen keresztül a különböző kultúrájú emberek megismerhették egymás szépségét, méltóságát - és mindazt, ami közös bennük.
Zemlényi Katica
Vox Mirabilis
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | |||
| 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
| 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
| 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
| 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk