A Bazilikában püspöki szentmisével zárult a székesfehérvári Szent Imre Iskola tanéve. A hálaadás elején Ugrits Tamás iskola biztos mondott köszönetet Spányi Antal megyés püspöknek, hogy a székvárosban működő intézmény munkáját egész évben figyelemmel kísérte és támogatta. Arra kérte a gyermekeket, hogy a nyári időben sem felejtsék el, amit az iskolában megtanultak: válasszák el a jót a rossztól, a hasznosat, a haszontalantól.
A főpásztor beszédében elsősorban a diákokhoz fordult: „Az elmúlt egy évben, sokat okosodtatok, sokat megtanultatok, de azt is megtudhattátok biztosan, hogy Isten Veletek van. Legyetek büszkék arra, hogy „Szentimrések” vagytok, végzősök, hogy ide jártatok. Iskolátok szellemisége, lelkisége kiemelkedik az egyházi iskolák közül, és a város iskolái közül is. Olyan iskolába jártok, ahol megtapasztaltátok tanáraitok szeretetét, akik nem csak beszélnek a hitről, hanem maguk is hívő emberek.” Végül hozzátette: „Ez a tanév végi hálaadás egyben a szünet kezdete, adjatok hálát Istennek a tanulmányokért, szüleitekért, tanáraitokért, hívjon az Ő szeretete imádságra benneteket a szünidőben is.”
A megyés püspök a szentmise végén megköszönte a szülők bizalmát, hogy a Szent Imre iskolába járatják gyermekeiket, a pedagógusoknak áldozatos munkáját.
Az ünnepséget záró Te Deum eléneklése után Csák Lajos igazgató értékelte az évet. Kiemelte azt a baráti légkört, amely az iskolát jellemzi, köszönetet mondott ezért az iskolabiztosnak, aki megalapozza az intézmény lelkiségét. Örömmel jelentette be a számos kiváló tanulmányi eredményt, versenyeredményeket.
A tanévzáró beszéd után következett a nevelőtestületi dicséretek kiosztása, valamint a kiemelkedő hitéleti tevékenységért adott jutalomkönyvek kiosztása.
BPK
Fényképeket készítette Nagy Anikó
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk