Sajtótájékoztatóval kezdődött, majd ünnepi műsorral folytatódott az első egyházmegyei fenntartású leányanyaotthon átadása Érden. A főként krízishelyzetben lévő, várandós vagy kisbabás anyák elhelyezésére szolgáló otthonba, elsősorban azok kerülnek, akiknek nincs hol lakniuk, vagy az otthoni erőszak elől menekülnek.
A 2005 óta alapítványi támogatással, bérelt ingatlanban működő intézményt, 2008-ban a Székesfehérvári Egyházmegye vette át. Az új fenntartó két éve fogott hozzá saját tulajdonú ingatlan építéséhez. Az új épület jelentős német támogatással készült el.
A megnyitó ünnepségen felszólalt T. Mészáros András érdi polgármester, aki reményét fejezte ki, hogy a helybéli lakosok is megértik, miért fontos az anyaotthon működése, a gyermekáldást elfogadó, nehéz helyzetben lévő anyák befogadása. Varga-Hegyi Eszter intézményvezető meghatottan emlékezett arra, hogy nyolc éve, amikor elvállalta az otthon vezetését egy ilyen új intézményt álmodott meg a nehézsorsú anyáknak. Soltész Miklós szociális államtitkár szerint az otthon felépülése üzenet az egész társdalomnak, hogy a jó ügyért összefogásra van szükség. A súlyos gondokkal élő anyák, akik vállalták gyermekeiket, és segítőik a példa arra, hogy ne adjuk fel könnyen a küzdelmet. Spányi Antal megyés püspök köszöntőjében felidézte az alapítók nemes szándékát, amely által kézzelfoghatóvá lett Krisztus irgalmas szeretete. Megköszönte a támogatók nagylelkűségét, amely ennek a szeretetnek hiteles bizonyítéka.
Az átadó ünnepség díszvendégei voltak a támogatók képviselői, Gerhard Pischl nyugalmazott limburgi segédpüspök, Dr. Franz Kaspar a limburgi egyházmegye általános helynöke, a székesfehérvári káptalan címzetes kanonokja. A megnyitót megtisztelte jelenlétével Habsburg-Lotaringiai Mihály főherceg és felesége is.
Ünnepélyes és kedves gesztus volt, hogy az otthon lakói modern keresztény dalokat énekeltek megköszönve a támogatóknak az otthon felépülését. A műsor után a limburgi nyugalmazott püspök Spányi Antal megyés püspökkel végigjárva az otthont felszentelte a házat és megáldotta annak minden lakóját.
Az ünnepség végén Hajdu Ferenc provikárius, püspöki biztos bemutatta az otthon kápolnáját, amelyet Somogyi Pál György építész tervezett. A kápolna különlegessége, hogy Czombarro Eszter készített domborműveket, a limburgi dóm két védő szentjét - Szent Györgyöt és Szent Miklóst - ábrázoló falfestményekről. Hajdu Ferenc atya köszönetét fejezte ki a kápolnában elhelyezett kivételes ajándékért, a limburgi székesegyház 1307-ben készült, majd a háború alatt beolvasztott harangjából készült díszes keresztért is.
BPK
Fényképeket készítette Lakata Pál
Videó: Somogyi Tamás és BPK
LEA sajtóanyag:
1306lea_sajtoanyag.pdf (88 kB)
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk