148 éve született Prohászka Ottokár püspök - beszámoló

2006. 10. 10.

 

imádság a Prohászka templomban

 

Prohászka Ottokár püspök születésének évfordulóján, október 10-én, tudományos ülést tartottak Székesfehérváron a Prohászka emléktemplomban. A konferencián Mózessy Gergely püspöki levéltárigazgató elnökölt. Előadók voltak: Szilárdfy Zoltán, Nemesszeghy Ervin SJ és Szabó Ferenc SJ. Ünnepi szentmisét mutatott be Spányi Antal megyés püspök.

 

                    

 

                    

 

                     

 

                     

 

Szilárdfy Zoltán székesfehérvári egyházmegyés pap, mûvészettörténész Prohászka Ottokár mûvészetszemléletéről adott elő, kiemelve a püspök esztétikai érzékét és ízlésvilágát, véleményét a mûvészeti kultúráról. „Közismert volt Prohászkáról puritánsága – abban az időben, amikor vele egyrangú társai a klérusban és közéletben egyaránt előszeretettel reprezentáltak, sokszor túldíszítve magukat az amúgy is elégedetlen tömegek előtt. Mégis naplójában lelkendezve ír a barokkról, mely természetesen nem a kortársai között külsőségekben kimerülő neobarokk formaság.” – tudtuk meg az előadás első részében. Majd Prohászka püspököt gyermekkora óta ért mûvészeti hatások bemutatása után így összegzett az előadó: Prohászka összhangba hozta az artisztikus környezetet a liturgiával. „Ha fölemelem a szent ostyát s a kelyhet, úgy látszik, mintha az egész mennyország a barokk-festészet csengő, jubiláló, lángoló magatartásában fogadná; együtt lángoló s minden lejtésében s lengésében ünneplő gesztus.” Hatott azonban Prohászkára a késő-gótika, de különösen a reneszánsz világa is. Az előadó idézett a püspök a Magyar Iparmûvészet számára 1911-ben írt Több mûvészetet a templomokba címû iránymutató vezércikkéből: „Ahol élet fejlik ki gazdagabb kultúrában, ott föllép a szépség kultusza is a mûvészet fejlődésében s a mûvészet népszerûsítésében. Így történt ez a vallási kultúrában is s mindenekelőtt a kereszténységben.” Végezetül megtudtuk azt is, hogy Ottokár püspöknek sok gondot okozott saját képmásának megörökítése és a mûvészek tülekedése, amint naplójából kitûnik: „Természetesen nekik az kenyérkereset. Nekem azonban nagyon kínos s valóságos szenvedés, hogy a világban megörökítsenek. Az nekem nem dukál. Az Úr Jézus leplezze le az égben rajtam az ő vonásait; a Szentlélek az én mûvészem…”

Nemesszeghy Ervin jezsuita atya előadásában Prohászka a természettudományok új eredményei iránti nyitottságát emelte ki. Az Isten és a világ, a Föld és ég könyvek rövid bemutatása után Prohászka két korai hitvédelmi dolgozatát méltatta, amelyekben a tudomány és hit kapcsolatáról olvashatunk. „Tartsuk tehát nagyra a tudomány kultuszát, szeressük, s mozdítsuk elő tőlünk telhetőleg; ne vádoljuk, hogy a hitetlenségnek szolgálója; hanem ellenkezőleg tüntessük föl, hogy mennyire segíti kihámozni a természet mûveinek hüvelyeiből a gondolatot.” idézett Prohászkától az előadó majd összegzésül elmondta: „Prohászka mint teológus korát meghaladó természettudományos ismeretekkel rendelkezett. Bár sohasem írt természettudományos cikkeket vagy könyveket, nem volt természettudós, mégis pontosan leírja a korát jellemző természettudományok eredményeit, és meggyőzően cáfolja a belőle levont hamis következtetéseket. A természettudományok eredményeit nem félelemmel fogadja, hanem üdvözli, ha pedig a szentírás szószerinti értelmezésének ellentmondani látszanak, a szentírás szimbolikus értelmezést ajánlja. Nem fogadja el a „hézagpótló” Isten képét, aki közvetlenül belenyúlva a teremtett okok láncába, mintegy betölti a hézagokat természettudományos tudásunkban. Ebből a szempontból Prohászka mintegy 50-60 évvel megelőzte a keresztény apologétákat. Amikor darwinizmusról beszél, akkor nem kifejezetten Darwin természettudományos elméletéről szól, hanem azt egybeveszi az ehhez kapcsolt materialista-ateista filozófiai állásponttal. De ez a tévedés annyira elterjedt volt az ő korában, sőt még ma is, hogy ezért nem lehet elmarasztalni.”

Végezetül Szabó Ferenc jezsuita A teológus Prohászka címmel tartott előadást. Prohászkának egyetlen kifejezetten teológiai mûve volt, A keresztény bûnbánat és bûnbocsánat. Az előadó Schütz Antaltól idézve adott erre magyarázatot. „Prohászka zseni volt, akit apostoli szeretete sürgetett mindenkinek mindene lenni; tudósnak is, papnak is. Azért bőven merített kivált a Tridentinum utáni nagy jezsuita teológusokból; de teológiai könyvet írni – mintegy a könyvért, ez nem volt az ő kenyere. Egyetlen ilyenféle mûve van: A keresztény bûnbánat és bûnbocsánat, a budapesti hittudományi kar pályanyertes mûve. Nyugodtan állítom, hogy azóta egy elavult dogmatörténeti részletet leszámítva – ez a töredelem szentségéről ma is a legjobb teológiai monográfia.” A pályadíjat tehát 1893-ban Prohászka Ottokár teológiai tanárnak ítélték oda, „aki akkorra már tíz éves irodalmi mûködésével, különösen is a Magyar Sionban közölt tanulmányaival, azok modernségével és új hangjával szerte az országban ismertté lett a papság és az értelmiség körében.” – tette hozzá az előadó. A könyvben olvashatunk a bánatról, mint történeti tényről a vallásokban; az újkori materializmusról, az Isten és a bûn iránti érzék eltompulásáról, a krisztusi kinyilatkoztatásról, a bûnbocsátó szeretetről, a tökéletes bánatról. Prohászka nagyon fontosnak tartotta a gyónás átélését: „Minden szónál hathatósabb a közvetlen tapasztalat; átélni azt, amit tudunk, ez a tudás legteljesebb alakja. Éld át a gyónást, s megszûnnek nehézségeid…” Összegzésként az előadó elmondta: „Prohászka 1905-ben fehérvári püspök lett. Országos apostoli tevékenysége mellett egyházmegyéje kormányzásának gondja is ránehezedett. Elmélyültebb teológiai kutatásokra nem maradt ideje, de gazdag teológiai tudását a gyakorlati lelkipásztorkodásban, cikkeiben, lelkigyakorlataiban és konferenciabeszédeiben „aprópénzre váltotta”.

Az elnöklő Mózessy Gergely püspöki levéltáros zárszavában felhívta a figyelmet arra, hogy a tudományos ülés előadásainak szerkesztett változata az év végén megjelenő tanulmánykötetben hozzáférhető lesz a nagyközönség számára is.

A konfencia után az ünnepi szentmisében Spányi Antal megyés püspök Mária és Márta evangéliumi történetét állította párhuzamba korunk emberének kihívásaival. Ha Mártát követjük, elmerülünk a ránk nehezedő gondok és minket érő különböző információk áradatában: „A televízió, a média sugallatára úgy érezzük, nem akarunk lemaradni semmiről, lépést kell tartanuk a mind gyorsabban változó divatokkal, különböző társadalmi kihívásokkal. Eközben nem reflektálunk a minket körülvevő világra, a pillanat rabságában tengődünk. Félünk, hogy valamit elhalasztunk és veszteség behozhatatlan lesz, pedig fel sem tudjuk dolgozni az események áradatát. Jézus ebbe a világba jött segíteni, s állítja a keresztény ember elé Máriát követendő példaként. Máriát követő keresztény ember benne él a világban, de ki is emelkedik belőle, mert azt az örökkévalóság távlatából szemléli. A jelen eseményeit bele tudja helyezni az Isten tervének megfelelő üdvtörténetbe.” – kezdte beszédét a főpásztor. Prohászkát méltatva elmondta: „Ennek az evangéliumi eszménynek követésére küld Isten tanítókat, apostolokat és prófétákat. Magyarország és szûkebben értelmezve Székesfehérvár tanítója és apostola Prohászka Ottokár volt. Tanító, aki segít eligazítani az élet nehézségei között és tanít a helyes életre, prófétai lelkû apostol, aki új távlatokat nyit lelkünkben az örök élet felé. Mi mindannyian, a jelenlévők valamennyire ismerjük Prohászka Ottokár életét, csodáljuk emberségét. Csodáljuk és tiszteljük azt az embert, aki mindenkinek mindene tudott lenni, aki válogatás nélkül osztotta a rendelkezésére álló anyagi javakat és szellemi kincseket. Mindenhol, mindenkinek adott kincseiből – legyen az katolikus, protestáns vagy zsidó! Nem ítélkezni akart, hanem mindenkit válogatás nélkül Krisztushoz vezetni.”

A főpásztor beszéde végén kitért a Székesfehérváron is megjelent Prohászka ellenes írásokra, kérve a híveket védjék meg nagy püspökük emlékét. Vállalják vele együtt a megpróbáltatásokat erős hittel: „…mert az erkölcsi válságból csak az Isten tud kiutat mutatni. Prohászka Ottokár példa és segítség számunkra. Legyünk mi is apostolok és tanítók, az ő hû követői, akik a világ elmulasztott dolgait rendbe teszik, hogy életünkről egykor tiszta lélekkel tudjunk számot adni.”

BPK/SA
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor



 

Korábbi év beszámolója:

 


 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk