Adventi Udvar a püspökségen - megnyitás I. Adventi gyertyagyújtás - beszámoló

2021. 11. 27. | | 2021. 11. 28.

 

 

Ébresszük fel újra szívünkben a vágyat az Istennel való találkozásra – Megnyílt az Adventi Udvar a Székesfehérvári Püspökségen

2021.11.27. – A Székesfehérvár Püspökség 16 éve nyitja meg kapuit adventben. Az Adventi Udvar természetes részévé vált Székesfehérvár belvárosának, annak a városnak, amely őrzi és értéknek tartja a keresztény kultúrát. Az Udvar minden évben mélyrehatóan megalapozza a keresztény hittel megélt várakozást, hogy ráépülhessen mindaz, ami a kereszténység 2000 éves hagyományához és a modern ember adventjéhez hozzátartozik. Az első ünnepi gyertyagyújtáson Spányi Antal püspök kiemelte, hogy fel kell újra ébreszteni a szívünkben a vágyat az Isten után, hogy találkozhassunk Vele, ahogy várták elődeink évezredeken át a Messiást, és beteljesedett vágyakozásuk, mert megszületett az Isten Fia.

Az Adventi Udvar első ünnepélyes gyertyagyújtásán Spányi Antal püspök azt hangsúlyozta, hogy advent egy olyan varázslatos időszak, amelyben újra átéljük, és megértjük a régen megtapasztalt történéseket, és advent végeztével újra tisztábban látjuk életünk célját. Átéljük azt az időt, amikor az emberiség évezredeken keresztül várta az eljövendő Messiást. … „Vártak, imádkoztak, és vágyakozásuk a próféták ígéreteinek beteljesedésében valóra vált. Eljött a Megváltó, az Isten Fia. Látjuk a prófétákat, akik erről jövendöltek és Máriát, aki befogadta életébe, szívébe és lelkébe a Gyermeket. Látjuk a csillag által vezetett Napkeleti Bölcseket, látjuk az üdvösség történetet. De kevés csak megpróbálni átélni a régen megtörtént dolgokat, visszagondolni régi eseményekre. Fel kell ébreszteni a szívünkben a vágyat az Isten után. Hogy Őt felfedezzük, megtaláljuk a mindennapjainkban. Akkor is, amikor nehézségekkel kell szembenéznünk, amikor küzdelmekben van részünk. Mert az Isten mindig közel van hozzánk, hív minket, hogy vegyük észre közelségét, szeretetét, jóságát.

A főpásztor végül arra biztatott, hogy ebben a várakozással teli időszakban legyen nekünk is egy olyan csillagunk, ami megnyitja a szemünket, ami az Isten felé vezet bennünket. „Ha megpróbálunk türelmesek és figyelmesek lenni egymás felé, szeretetünket megfogalmazzuk és újra meg újra kimondjuk a másiknak, hogy köszönöm a szeretetedet, a gondoskodásodat, a jóságodat, akár a rutin munkák elvégzését is, akkor valamit tettünk, ami Isten felé vezet bennünket. És próbáljunk meg naponta néhány perc csendet találni, amelyben meghalljuk Isten szavát. Mert csak rajtunk múlik egyedül, hogy ez az adventi út hová vezet bennünket, hogyan tudjuk megélni majd karácsonyt. Az első gyertya lángja fényességével erre hívjon bennünket.”

Ugrits Tamás pasztorális helynök, püspöki irodaigazgató, az Adventi Udvar főszervezője a megnyitáskor kiemelte: ebben az évben nagy hangsúlyt helyeznek arra a gondolatra, hogy sem az adventet, sem a karácsonyt nem önmagunknak készítjük, és nem pusztán önmagunkban éljük meg, hanem másokkal, másokért. Ez egyfajta tanúságtétel keresztény értékeinkről, szeretetünkről, és küldetés is a mai világban. „Ferenc pápa találóan jegyzi meg, hogy a karácsony nem a karácsonyfa születése, hanem az Isten Fia születésének ünnepe. Ez látható az Adventi Udvarban, és megtapasztalható a hagyományos szombatonkénti ünnepi gyertyagyújtáskor, amely 1/2 5-kor kezdődik, Spányi Antal megyés püspök adventi gondolataival és az egyházmegye katolikus iskoláinak műsorával.”

Az Adventi Udvarhoz kapcsolódóan a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum minden szombaton kézműves foglalkozásokat tart a Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpontban, ami a gyertyagyújtás előtt kerül megrendezésre. Az első alkalommal a gyermekek gyönyörű adventi koszorúkat készítettek családjaiknak.

Az Udvarban újdonság, a Készüljünk együtt Jézus születésnapjára elnevezésű program, amely a szeretetre és magára Jézusra irányítja a figyelmét a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Ennek keretében ajándékként jócselekedeteket ajánlhatnak fel, hogy örömet szerezzenek a Kis Jézusnak. Ezeket hétről hétre leírva, egy kis ajándékdobozban helyezhetik el, a gyönyörűen feldíszített udvarban. Az Adventi Udvar zárásakor, december 22-én délután fél 5-kor Spányi Antal püspök az ajándék-felajánlásokat jelképesen átadja majd a Kisded Jézusnak. Újdonság továbbá, hogy a fiatalok modern szelfi falak előtt fotózkodhatnak, amelynek témája ugyancsak hetenként változik. A képet elküldhetik szeretteiknek, amely erősíti bennük azt az üzenetet, hogy nemcsak magunknak éljük meg advent és karácsony örömét. A kisgyermekes családokat idén is mesesarokkal várják, hogy a játékosan megélt örömet együtt éljék át kicsik és nagyok, a család minden tagja.

A karácsonyi faházakban idén folytatódik a hagyományos kézművesvásár a Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében, és természetesen megmaradtak a karitatív lehetőségek is. Helyet kapott ismét a Katolikus Karitász Tárjátok ki szíveteket akciója, ezen belül az Angyalbatyu program, amelynek keretében csomagokkal, pénzadományokkal támogathatják a rászorulókat, hogy a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe ne a nélkülözésről szóljon.

Az első gyertyagyújtás ünnepén a megyés püspök megáldotta a családok adventi koszorúját és a Püspökség ajándékát, a családok gyertyáját, és arra kérte a jelenlevőket, hogy a koszorú körül a családok összejöjjenek, és mondjanak el mindennap egy imát. Ebben segít az ugyancsak a Püspökség által adományozott Advent imafüzet, amely imákat és elmélkedéseket tartalmaz a várakozás időszakában.

Az eseményt Kassay Balázs igazgatóhelyettes, karnagy vezetésével a Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és népzenész növendékei verssel, a magyar népzene jellegzetes és szép dallamaival tették szebbé, emlékezetesebbé.

Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Múzeumi koszorúkészítés képeit készítette: Viniczai Attila
Videó: Somogyi Tamás, Zsiday Ádám, Berta Kata



 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk