Püspöki búcsúi szentmise és közösségiház megáldás Öreghegyen - beszámoló

2012. 10. 08. | | frissítve 2012. 10. 25.

 

bevonulás

 

Öreghegyen a templom védőszentjének, Magyarok Nagyasszonyának ünnepén a búcsúi szentmisét Spányi Antal megyés püspök mutatta be. Beszédében kiemelte: a magyaroknak igen kedves ünnepet akkor engedélyezte a pápa, amikor hazánk megérhette fennállásának millenniumát. Szűz Mária tisztelete a magyar történelemben Szent István óta igen fontos a hívek számára. Az idén meghirdetett Hit Évében is kiemelkedő szerepe van az Isten anyjának, Ő a hit példája, Őáltala jutunk közelebb Jézushoz - hangsúlyozta a püspök.

Az újonnan elkészült egyházközségi közösségi termet a szentmise után áldotta meg a megyésfőpásztor. Az áldásra eljöttek a támogatók is, önkormányzati képviselők és magánadakozók is. Az ünnepen a hívek hálát adtak szent Pió atyának is, akihez a plébánia kibővítésének megvalósulásáért fohászkodtak.

A közösségi terem építésének alapgondolata, akkor született meg, amikor a plébánia épületét „kinőtték” a programok. Az egyházközségben ugyanis több közösség működik: a hittancsoportokon kívül, cserkészet, antióchia mozgalom, katekumen csoportok és családközösségek is tartanak összejöveteleket itt. A közösségi alkalmak mellett terveznek baba-mama klubot, szülők és nagyszülők klubját is.

Az „Itthon vagyunk otthont adunk” szlogennel hirdetett terem többféle lehetőséget is kínál. Az egyházközségben szeretnék, ha például egészségnapok, családi ünnepek, képzések helyszíneként is szolgálhatna.

 

Fényképeket készítette dr. Berta Gábor

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk