A karácsonyi ünnepi koncelebrációs szentmisét Spányi Antal megyés püspök tartotta a zsúfolásig megtelt Székesegyházban. A szentmisén asszisztáltak az egyházmegye kispapjai.
Spányi Antal szentbeszédében beszélt arról, hogy karácsony ünnepén gondolunk szeretteinkre, de azokra is, akiknek ez a nap szenvedés, mert szegénységben, üldöztetésben élnek. Isten és ember bensőséges kapcsolatban volt, amit az ember elrontott a bűn életébe engedésével. Isten azonban nem fordított hátat nekünk, hanem segítségünkre sietett. A teljességet kívánja nekünk, ezért ígéri meg, hogy elküldi a Szabadítót. Őt fogadjuk ezen a napon.
A próféta szava jelenné vált: "Velünk az Isten!" Ha keressük, hol az Isten, akkor félreérthetetlenül megtapasztaljuk, hogy itt van és szeret - mindenkit, személy szerint. Ez a szeretet megerősít bennünket, távlatokat nyit, előre lendít. És feladatot ad.
Nem mindegy hogyan élünk, hogyan éljük meg kereszténységünket. Tanúságtevő életet kell élnünk. Mi vagyunk ennek a világnak a krisztusi tanúi. Naponta, örvendezve köszönjük meg, hogy velünk az Isten. Isten Országa közös gazdagságunk; építsük és hívjunk meg másokat is életünk tetteivel.
A szentmise végén a főpásztor meghirdette a Család Évéhez kapcsolódó egyházmegyei lelkipásztori programot, mely megtalálható és letölthető az interneten. Ezt a programot minden lelkipásztor december 26-án, Szent Család ünnepén ismerteti a hívekkel.
Ünnepélyes püspöki áldás zárta a szentmisét.
- Marian -
Korábbi év beszámolója:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk