Fehérvár legrangosabb civil díját kapja dr. Görög István ny. ezredes
2021.08.13. – Dr. Görög István ny. ezredes veheti át 2021. augusztus 16-án, hétfőn este 18. órakor az Államalapító Szent István Érdemérem és Díjat a fehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban – jelentette be a sajtó munkatársainak Spányi Antal püspök, a díj kuratóriumának elnöke és dr. Csurgay-Horváth József levéltárigazgató, a kuratórium tagja.
A 2004-ben alapított Államalapító Szent István Érdemérem és Díj a város legrangosabb civil díja. Dr. Csurgai-Horváth József, a Városi Levéltár igazgatója elmondta: „Ebben az esztendőben a polgárok javaslata alapján közéleti tevékenysége, odaadó munkája, értékteremtő tevékenysége alapján dr. Görög István ny. ezredest találta legméltóbbnak az elismerésre. A kuratórium elnöke, Spányi Antal megyés püspök, és tagjai: dr. Karsai Béla, a Karsai Zrt. elnöke, Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Bobory Zoltán költő, prózaíró, művelődés- és irodalomszervező, valamint dr. Vizi László Tamás PhD, a Kodolányi János Főiskola rektorhelyettese és jómagam is egyhangúlag szavaztunk a jelöltre.”
A fehérváriak jól ismerik dr. Görög Istvánt, hiszen a társadalomnak, a közéletnek egy fontos és ismert szereplője. Egy olyan ember, aki férfias erényekkel rendelkezik, aki tud irányítani, helytállni, és a feladatát a legnagyobb gondossággal, sikeresen elvégzi” – mondta Spányi Antal püspök, majd hozzátette: a Díjat Alapító részéről fontos szándék volt, hogy a díjazott olyan polgár/közösség legyen, aki hivatását a Szent István-i értékek mentén végzi, hosszú távú eredményeket képes felmutatni. Olyan megbecsült személy, aki hazánk egész közösségének példát tud mutatni. Dr. Görög István ny. ezredes nagyon sokat tett a honvédség és a társadalom jó kapcsolatáért, nyugdíjba vonulásakor is fontos szerepet vállalt a Honvédség Társadalom Baráti Kör munkájában, a pákozdi KEMPP vezetésében, a fiatalok hazafiságra nevelésében. „Igazi példakép, olyan ember, akitől sokat tanulhatunk, és remélem, az általa képviselt értékekre ez a díj is felhívja majd a figyelmet – fogalmazott a főpásztor.
Spányi Antal püspök végül elmondta, dr. Görög István ny. ezredes életútjával, munkásságával méltó módon kerül az eddigi díjazottak sorába. Az Államalapító Szent István Emlékérem és Díjat 2004-ben adták át először. Az előzőekben, – 2004: Sobor Antal író; 2005: Fitz Jenő régész; 2006: Dosztál Béla ’56-os forradalmár; 2007: Martyn Gizella orvos, Sulyok János Ignác ciszterci szerzetes; 2008: Tóth Mihály professzor; 2009: a Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár; 2010: Szabó Lajosné tanítónő; 2011: Kiss János nagyprépost, helynök; 2012: Balsay István, a város korábbi polgármestere; 2013: Béres József, a Béres Zrt. elnöke; 2014: Rónai László idegsebész orvos; 2015: Kiss Melitta, a Magyar Örökség és Európa Egyesület titkára; 2016: Deresné Tanárki Mária, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatója; 2017: Benkő Ágota, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének korábbi elnöke, 2018: Ribi Péter a Fehérvár Travel Utazási Iroda ügyvezető igazgatója, 2019: Korzenszky Richárd OSB szerzetes, pap, teológus, a Tihanyi Bencés Apátság nyugalmazott perjele, 2020: Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos kapta meg az elismerést.
Berta Kata
Fényképeket készítette Lugosi Balázs
Videó Somogyi Tamás és Berta Kata.
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk